Helytelen ékezetek

Anyanyelvünk is azok közé a nyelvek közé tartozik, amelyekben a különféle hangokat mellékjelekkel, ékezetekkel jelöljük (az általam ismert nyelvek közül csak az angol nem használja a diakritikus jeleket). Ez sajnos az sms-ek, közösségi hálókon váltott üzenetek világában egyre kopik, holott sokszor jelentésmegkülönböztető szerepe van, hogy csak a legbanálisabbakat említsük: nem mindegy, hogy áru vagy árú, vagy pl. hogy cipó vagy cipő. Persze addig, amíg valaki tudja, hogy hogy kell helyesen írni, addig semmi baj sincs azzal, ha olykor nem így tesz. Viszont ha nem tudja, hogy hogy kellene írni, talán kiejteni sem tudja helyesen – s ez, bizonyos kiemelt helyzetekben nem helyénvaló.

Nem egyszer hallom a rovást (melyet rövid o-vel írunk és ejtünk) róvásnak mondani. Való igaz, hogy a ró igénket hosszú ó-val írjuk-mondjuk, de a rovásban (most, időhiány miatt, nem részletezett nyelvtani törvények alapján) az ó megrövidül – hasonló példák a nyár – nyaral, tűz – tüzel.

Nemrég a helyesírási játékunk egyik feladványa volt az öntöde, két szép kerek rövid ö-vel. Akkor döbbentem rá, hogy akadnak, akik öntődének mondják, minden bizonnyal ugyanazon logika alapján, amiért a rovást róvásnak: mivel az öntő igében valóban hosszú a második ő. Az öntöde viszont rövid ö-s.

A visszhang egy végtelenül egyszerű szó. Rövid i-vel, dupla sz-el írjuk, keletkezésébe minden bizonnyal belejátszott, hogy azt a hangot jelöli, amely visszajön, miután a hanghullámok hegyoldalnak, épületfalnak ütköztek. Utóbbi időben viszont nem egyszer hallottam *vízhangnak mondani, pedig a vízhez semmi köze nincsen.

A sürgős szavunkat rövid ü-vel és hosszú ő-vel írjuk, és így is kell kiejteni. Ennek ellenére vannak, akik sűrgősnek mondják – és ez alapján talán így is írják, holott ez helytelen.

A szöllő a szőlő, vagy füttő a fűtő helyett regionalizmus, tájnyelvi szó, de azért figyeljünk rá, ha nagy nyilvánosság előtt beszélünk, úgy ejtsük, ahogyan le is írjuk: a szőlőt két hosszú ő-vel és egy l-lel, a fűtőt hosszú ű-vel és ő-vel, egy t-vel.

Személyes kedvencem a sikló – akár az állatról, akár például a Budavári Siklóról beszélünk, rövid i-vel írjuk és mondjuk. Ha ugyanis úgy ejtjük, ahogyan nemrégiben többször is hallottam, azaz síklónak, hosszú í-vel, akkor a hallgató egy sík, azaz nem térbeli lóra fog gondolni, és minimum magában megmosolyogja a beszélőt.

Az eredeti adás 2017. nov. 14-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.