Szóköz podcast

Külön vagy egybe?

A külön- és egybeírás, valamint a kötőjelezés kérdéséről már beszéltünk korábban. A magyar nyelv, például a némethez hasonlóan, kedveli az összetételeket, és tulajdonképpen bármilyen hosszú szó képezhető összetétellel, ha egy fogalmat jelöl. A némettől eltérően viszont bizonyos szótag-, illetve összetételi tag fölött kötőjelet kell tenni a gyengébb kapcsolat határán. Erről az elhíresült 6:3-as szabály rendelkezik, kötőjelezni kell tehát a hat szótagnál hosszabb, és legalább három összetételi tagból álló összetett szavakat, mint például: labdarúgó-bajnokság (labda-rúgó – kötőjel – bajnokság), pedagógus-továbbképző (pedagógus – kötőjel – tovább-képző) stb. Ezt a szabályt egészíti ki a szintén emlegetett mozgószabály, mely értelmében amikor egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, akkor az első kötőjelet kihagyjuk, vagyis az eredetileg kötőjelezett szórészt az új alakulatokban egybeírjuk. Ugyanígy ha egy különírt szókapcsolat olyan utótagot kap, amely az egészhez járul, akkor az egyébként különírandó előrészt az új alakulatban egybeírjuk, és ehhez az utótagot (a szótagszámtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk. Például: hajlított-bútor (egyben) – kötőjel – gyár. Ami sosem változik: kötőjelet a gyengébb összetételi határra kell kitenni.

Igen ám, de hol van a gyengébb összetételi határ? Mert olykor egy-egy hármas összetétel esetében a kontextustól függ, hogy éppen melyik két tagot érezzük egymással szorosabb kapcsolatban állónak. Ezzel, bizony még Deme Lászlónak is meggyűlt a baja – Wacha Imre így emlékszik erre:

Deme László

Azon túl, hogy a magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb tudósa volt, a 20. század második felében ő volt az igazi szellemi atyja az anyanyelvi mozgalmaknak. Így általában az országos Kazinczy-versenyeknek: a középiskolások győri, az általános iskolások kisújszállási és balatonboglári regionális Kazinczy-versenyének a Beszélni nehéz mozgalomnak és – Kováts Dániellel együtt – az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenynek, nemkülönben a hazai szövegtani kutatásoknak is, és – többek között – az igényes köznyelvi kiejtés „normáját” leíró munkálatoknak is. Egyik jelentős személyisége a magyar nyelvatlasz elkészítésének.

Balogh Lajos – aki munkatársa volt a nyelvatlasz-munkálatokban – többek között így emlékezett vissza Deme Lászlóra:

Helyesírási kérdésekben sokan fordultak Deme Lászlóhoz. Sokan kértek tőle segítséget, tanácsot, nemcsak egyedi esetekben, hanem a rendszer logikáját, gyakorlati érvényesülését illetően is. Mindig világosan és meggyőzően érvelt olyan ügyekben is, amelyek nem olvashatók ki egyértelműen a szabályzatból. Azt mondták róla csipkelődve, hogy – miután kifejtette álláspontját – képes volt perceken belül annak az ellenkezőjét és bebizonyítani.

Egyszer elhatároztam – írta Balogh Lajos kollegám, nyelvjáráskutató, a Nyelvatlasz szerkesztőgárdájának egyik oszlopos tagja –, hogy próbára teszem a türelmét. Megkérdeztem tőle:

– Laci, te hogyan írnád le azt a szót, hogy pörköltkávé-keverék? Mert szerintem – folytattam tovább – kétféle értelmezés is lehetséges. Ha a különféle nyers kávét először összekeverik, és azután együtt pörkölik meg, akkor az: pörkölt-kávékeverék. De ha mindegyiket külön-külön pörkölik, azután keverik össze, akkor az: pörköltkávé-keverék lesz.

Deme elmosolyodott, és csak ennyit mondott:

– Menj a fenébe!

Wacha Imre: Kvaterkázás. Bp., Anyanyelvápolók Szövetsége, 2016. 116-117. old.

Az eredeti adás 2018. jan. 8-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Neked mi a véleményed?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .