Szóköz podcast

Kiskötőjel, nagykötőjel 1.

Szinte a Szóköz rovat kezdeteitől készültem a kötőjelek dilemmájával foglalkozni, de újra s újra túlságosan nagy falatnak tűnt a rádióban beszélni egy jellegzetesen írásbeli problémáról. Most viszont elérkezettnek érzem az időt, hogy körbejárjam a kiskötőjel, nagykötőjel, gondolatjel kérdését, segítségül hívva Fejes Lászlónak a Nyelv és Tudomány honlapon megjelent cikkét is.

Van a magyar helyesírásban három jel, melyet kézírásban és gépírásban sem lehet egyértelműen megkülönböztetni, a mindennapi számítógépes kommunikációban pedig ritkán szokás: a kétféle kötőjelről és a gondolatjelről van szó. Mivel a hétköznapi kommunikációnk során ezeket nem használjuk, nemigen tartjuk számon őket – márpedig ha időnként egy-egy igényesebb szöveget kell megformálnunk, ezeket feltétlenül ismernünk kell.

Kezdjük azzal, hogy a sima, kb. egy milliméter hosszú kötőjel (-) az úgynevezett kiskötőjel, s mivel ez az, ami mindenki által ismert, ez lesz a kötőjelek úm. alapegysége is. Ennek nagyjából kétszerese a nagykötőjel (–) , s kb. háromszorosa a gondolatjelnek (—) nevezett karakter – ez utóbbit azonban könyvszerkesztésen kívül annyira ritkán használjuk, hogy nem is érdemes több szót vesztegetnünk rá. Mindennapi használatban a nagykötőjel tölti be a gondolatjel funkcióját is.

A kötőjelet és gondolatjelet, hosszúságukon kívül formailag az különbözteti meg egymástól, hogy míg az előbbi tapad (azaz sem előtte, nem utána nem választja el szóköz a másik szótól), addig a gondolatjel elé és után mindig kell szóközt tennünk. A szövegszerkesztők egyébként ezt általában érzékelik, és ha egy szó után leütünk egy szóközt, majd kiskötőjelet és ismét szóközt, az utána beírt szót követően a program a kiskötőjelből automatikusan nagyot csinál. Ha ez nem működne, vagy olyan szerkesztőfelületen írunk, amely nem ismeri az automatikus javításnak ezt a formáját, billentyűkombinációval is beírhatjuk, a bal oldali Alt gomb és a jobb oldali numerikus billentyűzeten a 0150 kombináció együttes megnyomásával. Végső soron a két kiskötőjel egymás mellé írása is megoldás lehet, ennek képe ugyanis nagyon hasonlít a nagykötőjeléhez.

Nos, ha már tudjuk, hogy kell leírni, az sem mellékes, hogy mikor kell használni egyik vagy másik kötőjelet. Kiskötőjelet írunk a kötőjellel írt összetett szavaknál (pl. pedagógus-továbbképző), az ikerszavaknál (ejnye-bejnye, tik-tak) vagy kettőzött szavaknál (egy-egy, már-már), vagy pl. az -e kérdőszócska kapcsolásakor, akkor ha elhagyjuk egy szó utó- vagy előtagját, azt a kiskötőjellel helyettesítjük (kül- és belpolitika), illetve elválasztáskor. Ez az írásjel kivétel nélkül mindig tapad a hozzá kapcsolódó szavakhoz.

A nagykötőjel használatáról a holnapi Szóközben beszélek.

Az eredeti adás 2018. jan. 29-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Neked mi a véleményed?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .