Anglicizmusok 3.
Beszéltem már néhányszor az anglicizmusokról, azaz a magyar nyelvben megjelenő bizonyos szavakról, szókapcsolatokról, kifejezésekről, melyeket az angol nyelvből vettünk át, akár tudatlanul, akaratlanul. A kopogásra válaszolt jövök a magyarosabb megyek helyett például valószínűleg a szinkronizált amerikai filmekkel került be nyelvünkbe, és ugyancsak innen eredeztethető például a háztömb kifejezés. A szó maga természetesen létezik a magyarban, de filmekben ilyen szövegkörnyezetben hallhatjuk: 5 háztömbnyire lakik. Ehelyett magyarosabb ez: 5 sarokra, 5 saroknyira lakik.
Számos mondatszerkezetet is vettünk át az angolból. Például „ami nekem nem tetszik, az az…”, hogy ez a megfogalmazás is anglicizmus. Nem túl régóta, de annál vészesebben hódít az ilyesféle szerkezetű mondatok divatja, és nemcsak írásban, hanem az élőbeszédben is: Ami az egészben a legfelháborítóbb, az az, hogy… Ami ebből igazán tanulságos, az az, hogy… Messzire süt az ilyen mondatok mögül az angol minta: What I like most is that… stb. Csakhogy ami az angolban könnyed és viszonylag tömör, az a szolgai átültetésben ügyetlen és szószátyár. Amíg az angolból fordított regények és filmek divatba nem hozták, ezt magyarul így mondták: Nekem az tetszik a legjobban, hogy… Az egészben az a legfelháborítóbb, hogy… Ebből igazán az a tanulság, hogy…
Egy ideje a sajtó nyelvében járványosan terjed a hogy kötőszó indokolatlan mellőzése az alárendelt mondatok éléről. Nehezen tudnám bizonyítani, de meggyőződésem, hogy itt is az angol minta egyre nyomasztóbb jelenléte vett erőt annyi tollforgató nyelvérzékén. Az angolban ugyanis, ahogy ez köztudomású, a tárgyi alárendelő mondat élén többnyire nincs jelen az odaérthető that kötőszó: He knew well (that) I was his enemy (‘Tudta jól, hogy az ellensége vagyok’); You must ensure (that) he comes twice a week (‘Gondoskodnod kell róla, hogy hetente kétszer eljöjjön’). Ami azonban jó az angolban, az félszeg a mi nyelvünkben, sőt komolyabb zavart is okozhat, ha a kötőszót elsikkasztjuk, mint ebben a mondatban: Eközben mindenki jól tudja, aki nem képes venni ezt az első akadályt, az talán soha nem jut még egy esélyhez. Itt már a félreértésnek, pontosabban az olvasó átmeneti félrevezetésének a veszélye fenyeget. A második tagmondat végéig ugyanis abban a hitben vagyunk, hogy az aki a mindenkire vonatkozik (mindenki, aki nem képes…), és várjuk a tárgyi alárendelést, amely az állítmányi részhez (jól tudja) kapcsolódnék. Ehelyett egy főmondatot találunk, vagy legalábbis valamit, ami annak látszik, s e pillanatban újra kezdjük a mondat olvasását… Ha viszont a hogy eleve ott van a helyén (… mindenki jól tudja, hogy aki nem képes stb.), nem kell sötétben tapogatóznunk.
Az eredeti adás 2018. febr. 6-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.