Sem, se

Sokszor okoz gondot, főként élőbeszédben, de olykor írásban is a sem és a se szavak használata, adott esetben keveredése, felcserélése. Grétsy László Anyanyelvünk tájain című kötetecskéjében így foglalta össze a tudnivalókat:

SEM ÉS SE

Drótpostán kaptam a következő kérdést: „Valaha úgy tanultam, hogy az is nem-ből sem lesz, az is ne-ből pedig se. Rosszul emlékszem? Azért kérdezem Önt, mert azt veszem észre, hogy az utóbbi időben egyre többen hagyják el a sem tagadószó m-jét.”

Örülök, hogy fölvetette a kérdést, mert valóban elég nagy a bizonytalanság e téren. Abban igaza van az olvasónak, hogy mind a sem, mind a se – bármily rövid forma is mindkettő – olyan nyelvi fejlemény, amely eredetileg összetétel volt: az is kötőszó korábbi s változatából, amelynek nyomatékosító szerepe volt, valamint a nem tagadószóból, illetve a ne tiltószóból állt. Az azonban a tudomány fejlődése folytán néhány évtizede már meghaladott nézetnek számít, hogy a sem és a se ugyanolyan viszonyban van egymással, mint a nem és a ne, azaz hogy tagadó kijelentésben csakis a sem, tiltásban (tagadó felszólításban) pedig a se a szabályos forma. A sem és a se egymáshoz való viszonyát nagyon jól érzékelteti a Nyelvművelő kézikönyv 1985-ben megjelent második kötete azzal, hogy míg a nem – ne cikket így kezdi: „A nem tagadószó, a ne pedig tiltószó”, addig a sem – se cikk első mondata ez: „Tagadószóként a sem-et és a se-t egyaránt hazsnálhatjuk, tiltószóként azonban csak a se szerepelhet.”

Hogy miért változott a tudomány álláspontja? Azért, mert a magyar nyelv múltja és jelene egyaránt arról tanúskodik, hogy a tagadó kijelentésben a sem és a se egyaránt otthonos, egyaránt természetes. Legföljebb annyi különbség van a két forma használata között, hogy a se ilyen szerepben egy kissé bizalmas ízű, hangulatú, de nem is szükségszerűen az. József Attila következő soraiban talán igen: „ Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm.” (Tiszta szívvel), Radnóti gyönyörű versrészletében azonban aligha: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár” (Hetedik ecloga).

Akad olyan nézet is, amely elismeri ugyan a se-t a sem értékében, de csak akkor, ha az utána következő szó mássalhangzóval kezdődik, azaz a se és a sem között olyanféle különbség lenne, mint a határozott névelő a és az formája között. Ez az elgondolás sem állja meg a helyét, márpedig erőltetett, mesterkélt szabályokkal nem szabad a nyelvhasználatot gúzsba kötni. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a sem…, sem – se…, se páros kötőszókkal alkotott tagadó kifejezésekben az „elvárások” ellenére gyakran a rövidebb formák a győztesek. Ezt igazoló példáimnak se szeri, se száma, s ha mind fel akarnám sorolni, cikkemnek nem lenne se vége, se hossza.

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 79-80. old.

Az eredeti adás 2018. febr. 20-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.