Hull vagy esik?
Kollegám jegyezte meg nemrégiben: nálunk a hó hull és az eső esik, míg Magyarországon sokszor fordítva mondják: esik a hó és hull az eső. Ez utóbbit olyan gyakran ugyan én nem szoktam hallani, de egyébként valóban meglepően sokszor hallani az esik a hó, hóesés kifejezéseket a magyarországi tévé- és rádiócsatornákon. Utána néztem, hogy is állunk a hull igénkkel?
A Nyelv és Tudomány honlapján Kálmán László írt a kérdésről, azzal kezdve cikkét, hogy a hull nagyjából kihalt ige, már csak a hull a hó kifejezésben él, abban is alig. Nem először találkozom azzal a helyzettel kutakodásaim során, hogy a magyarországi és erdélyi (vagy talán a többi határon túli is, de természetesen csak a magaméról beszélhetek) köznyelv mennyire eltér egymástól – és ezt magyarországi nyelvészek sok esetben mennyire nem veszik észre. Tótfalusi Istvántól idéztem a tulajdonnevek előtt használatos névelőről – melyet szerinte mindenki így mond, holott nálunk, Erdélyben továbbra is igencsak furán hangzik az a Pista, az Anna. Ugyanezt tapasztaltam Kálmán László cikke esetében is. Szerinte a hull a hó lassan teljesen irodalminak hangzik, sokkal természetesebb az esik a hó. Különösen akkor, ha nem így közvetlenül egymás mellett áll az alany és az igealak: Két napja intenzíven hull a hó a Dunántúlon – ez már kifejezetten furcsa, állítja. Hogy a hó „nem esik”? – teszi fel Kálmán a kérdést egy olvasói levélre utalva. Dehogynem, állítja, hiszen így mondják, mondjuk, méghozzá már jó régóta. Az ezt kifejező főnév is hóesés, nem pedig hóhullás.
Nos, Erdélyben viszont, legalább is saját ismerősi körömben hóhullásról vagy havazásról szoktunk beszélni, és igencsak ritkán hóesésről. Természetesen ez nem jelenti, hogy ez utóbbi ne volna elfogadható, használható vagy helyes, de ha a nyelvhasználat a használóitól függ, akkor nem mondhatjuk a hull a hóra sem, hogy régies vagy már nem használatos volna.
A nyest.hu cikke szerint egyébként a hull igét mára teljesen kiszorította a hullik, holott valószínűleg az is csupán a magyarországi nyelvhasználatra érvényes. A tűzhányó pernyéje vagy a vakolat a mi tájainkon igenis hull és nem hullik. Egyszóval: használja ki-ki azt, amelyik szimpatikusabb, amelyről úgy érzi, jobban kifejezi mondandóját – egy biztos: minél több szót, szinonimákat használunk, annál változatosabb lesz beszédünk.
Az eredeti adás 2018. márc. 5-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban
„nagyjából kihalt ige, már csak a hull a hó kifejezésben él” ???? és akkor összel le esnek a falevelek nem lehullanak meg rengeteg dolog lehulik, ha azt mondjuk hogy kint esik akkor az az esőre gondolunk ( már minden szerencsétlen dr.-nak nevezi magát és hülyíti az embereket meg magyarul nem tud :))) )
Kedves Edy!
Nagyon köszönöm a hozzászólást! Ez is bizonyítja, hogy mennyire fontos ezekről a kérdésekről beszélgetni. Ha figyelmesen végigolvasta (volna) a bejegyzést, láthatta, hogy a magyarországi nyelvészeti véleményekkel szemben a végén éppen azt írtam én magam is, hogy nagyon sok dolog hull, sőt, hogy (legalább is Erdélyben) nem is hullik, mint pl. sokfelé Magyarországon. Abban sem vitatkozik senki, hogy ha azt mondjuk , hogy „kint esik”, akkor az esőre gondolunk, vélhetően Magyarországon is mindenfelé így van, ha a hóra gondolnak, akkor azt mondják „esik a hó”. De egyébként meg mindenre, amire azt mondjuk, hogy hull, mondhatjuk azt, hogy esik, pl. a falevelek is leeshetnek. 🙂 Ilyen a nyelvünk.
Ami pedig a személyeskedést illeti (mert gyanítom, engem tart szerencsétlennek): nem nevezem magam doktornak, az vagyok, ugyanis írtam és sikeresen meg is védtem egy 300 oldalas doktori értekezést, Magna Cum Laude minősítést kaptam. De ez teljesen mellékes, hiszen nem én mondom azt, hogy bárki is hülyítené az embereket, nem én mondom azt egy másik magyar emberre, hogy nem tud magyarul, és pláne nem én nevezek valakit szerencsétlennek azért, mert esetleg nem tetszik / nem értek egyet azzal, amit mond.