Hónalj

Mi az a hón, aminek az alja a hónaljunk? – kérdezte néhány napja egy beszélgetés közben a húgom, s fel is keltette érdeklődésemet, hogy vajon valódi összetétellel van-e dolgunk, s hogy megállja-e a helyét az a vélekedés, hogy a hón a vállunk régi elnevezése volna.

Egyes szavaink magyarázatára számos írás született, de ezzel a szóval mintha senki nem foglalkozott volna, legalább is az internet tanúsága szerint. A Tinta Kiadó Etimológiai Szótára szerint 1435 körüli, valóban összetett szóval van dolgunk, melynek előtagja, a hón azonban nem váll jelentésű, hanem ’a kar töve alatt levő üreg’ jelentéssel használták eleink. A szó utótagja, az al ~ alj főnév. A szótár szerint az előtag ősi, finnugor, esetleg uráli kori szavunk, nagyjából ugyanezzel a jelentéssel, mint nyelvünkben. A feltehető finnugor, esetleg uráli alak konö vagy kana lehetett, és az is elképzelhető, hogy már ekkor összetett szót alkotott az *ala ’alsó rész’ jelentésű utótaggal. A magyar szó eredeti alakja hónal lehetett, később, a gyakran használt hónalja birtokos személyjeles alakból vonódhatott el a hónalj.

Az Etimológiai szótár teljesen elavultnak tartja a hón szavunkat, bár voltaképpen ma is használjuk, csak nem önmagában. Ha tele van mindkét kezünk, a hónunk alá csaphatunk valamit, sőt, átvitt értelemben is használjuk: a hóna alá nyúl kifejezés azt jelenti: segíti, előmenetelében, karrierjében támogatja.

Egyes magyarázatok szerint a hón~hony~hóny a magyar népnyelvben, a nyelvterület egészén elterjedt volt a ló mellső lába és törzse találkozásánál lévő részre, és innen az ember karja és törzse által közre zárt részre. A hónalj pedig egyfajta mértékegység volt, annyi gabonát, nádat, bármit jelentett, amennyit egy ember a hóna alá tudott fogni, azaz karjával a testéhez szorítani.

Az eredeti adás 2018. április 12-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.