Ideji, számjai

Gyakran kapok témát, ötletet barátoktól, hallgatóktól. Legutóbb édesanyám említett két szót, amellyel érdemes volna foglalkozni, írásban látta mindkettőt: *ideji és *számjai. Mi is a helyzet hát ezekkel?

Tény, hogy gyakran látom én is az előbb említett módon leírva ezeket a szavakat, holott helyesírásunk egyértelműen fogalmaz: idei (azaz két mgh.-val, ei a végén), és számai a helyes alakok. Olyannyira egyértelmű ez, hogy az interneten nem is találtam olyan anyagot, amely az ilyen, ezekhez hasonló kifejezésekkel foglalkozna.

Az *ideji esetében minden bizonnyal a kiejtés hat az írásra,

gondolatom szerint olyasmivel van dolgunk, mint például a két n-nel írt utána, vagy rövid ö-vel és két l-lel írt szőlő. Mivel az e és i magánhangzókat nem tudjuk egymás után tisztán kiejteni, betoldunk egy félig ejtett j-t, s sokan ezt írásban is megjelenítik. Ennek ellenére, ha azt szeretnénk mondani, hogy az idei évből való valami, akkor idei-nek kell leírnunk, amint az utána szavunkat is egy n-nel, s a szőlőt két hosszú ő-vel és egy l-lel.

Az *számjaival kicsit bonyolultabb a helyzet.

A birtokos személyjel harmadik személyben az egyes számú birtok esetében is, de többes számú birtok esetében minden személyben aszerint alakul, hogy a szótő magánhangzóra vagy mássalhangzóra végződik-e, s ezen belül is van egy váltakozás. Egyes és többes szám 3. személyű alakja (‑a/‑e/‑ja/‑je, ill. ‑uk/‑ük/‑juk/‑jük) a magyar alaktan talán legkevésbé megjósolható, legnehezebben leírható eleme: a j megjelenése vagy elmaradása csak a végződések szűk körénél foglalható rendszerbe:

• a sziszegő (c, cs, dzs, sz, z, s, zs) és a lágy (j, ny, ty, gy) végződések, valamint a h esetében mindig j nélkül áll a birtokos személyjel;
• a magánhangzós és a ch, f végűek pedig mindig j-vel.

A többi végződésnél inkább tendenciák vannak, mint szabályok:

• a v, l, r, m, g, k esetén valamivel gyakoribb a j nélküli alak;
• b, d esetén a j-s elterjedtebb;
• n, p, t esetén pedig nagyjából egyenlő az arány.

Az utóbbi típusú végződéseknél számos egyéb tényező is közrejátszik:

• több mássalhangzóra végződik-e a szó (pl. ablaka, lyuka, de parkja, bankja, ugyanakkor szakja, konyakja és egyszersmind könyve, térde);
• van-e hosszú magánhangzó, főleg á hang a végződés előtt (pl. nyelvtana, de délutánja, ugyanakkor viszont száma, tanára);
• az sem mindegy, hogy újabb idegen szó-e (pl. otthona, de telefonja; folyama, de programja; talpa, de skalpja) stb.

Ezek azonban még mindig nem minden esetben teszik lehetővé a rag típusának meghatározását, például országa, de nadrágja; vára, de lekvárja; háta, de barátja; foka, de homokja. Sok esetben mindkét változat lehetséges, sőt az anyanyelvi beszélők ítélete is nemritkán ingadozik, még egyetlen személy is más-más formát választhat két különböző alkalommal.

Általánosságban elmondható,

hogy a nyelvhasználat a j beillesztése felé tendál (újabban például szócikkje, sőt állatja, dalja is előfordul). Ennek a tendenciának a terméke lehet a számja, számjaink is, holott, mint hallhattuk, az m-re végződő szavak esetében gyakoribb a j nélküli alak, s egyelőre a helyesírási szabályzat is azt, azaz a száma, számaink alakot fogadja el.

Az eredeti adás 2018. április 27-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.