A Szóköz podcast fejléce

Gyereknyelv – Édes Anyanyelvünk retró

Az Édes Anyanyelvünk folyóirat idén érkezik a 40. évfolyamhoz. Ennek alkalmából az Anyanyelvápolók Szövetsége honlapján olyan cikkekből szemezgetnek, amelyek ma is helytállóak. A honlapi gyereknapra* való tekintettel ma Gósy Máriának a folyóirat I. évfolyamának 4. számában, 1979. év végén megjelent cikke részleteit hívom segítségül, mely a gyerekek anyanyelv-elsajátításával foglalkozik.

Beszéd közben a felnőtt sosem gondol arra, hogy gyermekkorában milyen küzdelmet vívott azért, hogy megtanulja gondolatait szavakká, mondatokká formálni. Gyakran azonban az sem jut eszünkbe, hogy gyermekünk a mi közvetítésünkkel sajátítja el anyanyelve beszédhangjait, szavait, nyelvtani elemeit. A gyermek szívesen alkalmaz készen kapott nyelvi fordulatokat, amiket csak be kell illesztenie saját mondataiba. Ezek különösen akkor tűnnek föl, amikor „felnőttesen” hatnak a két-három évesek szájából. A gyermek beszéde igazi görbetükre mindannak, amit mi, felnőttek mondunk: hol a gyermeki világtól idegen fogalmi tartalom, hol a nyelvi normának nem megfelelő hibás felépítés, hol a stilisztikai hatás miatt.

Visszahallhatjuk a gyermekektől a hozzá vagy a felnőttekhez intézett kifejezéseinket: Mi a kutyafülét csinálsz; Atyaúristen, nem tudom bekötni a cipőm; Várjál csak, ezen gondolkodnom kell.

Sokszor hallhatunk alkalmi jelentésváltást vagy jelentésmódosulást: Megfürdettem a kannámat, mert piszkos volt – a köznyelvben csak élőlényre vonatkoztatható igealak a tágabb értelmű megmos jelentését kapja a gyermeki világképnek megfelelően. A legtökéletesebb jelentésmódosulást a véletlenül szó használatában tapasztaltam – írja Gósy Mária. Anyu, apu a tollat véletlenül vette el, mert a tojásokat is meg akarta csinálni (értsd: a tojásokat is le akarta rajzolni), vagyis: ne haragudj, nem olyan szándékkal tette, hogy bajt okozzon, bocsánat érte!

Az igék helyes használata a szükséges nyelvtani forma megtalálása sem könnyű feladat. Ez okozza a különböző igealakok keveredését, egymásra hatását. A gyermek gyakorító igealakot használ a folyamatos történésű helyett, fölcseréli a műveltető és a cselekvő vagy éppen a visszaható és a cselekvő formákat, például: Jaj, de fújdogál a szél; Ezt elrongálom; El vagyok keserítve! A normától eltérő használatuk az adott környezetben nemegyszer kifejezőbbé teszi a szavakat, mivel kiejtésükkor a hallgató mindkét jelentésárnyalatot egyszerre érzékeli.

Általános jelenség, hogy a cselekvést a gyermek főnév igésítésével, leggyakrabban a -z vagy -l képző segítségével fejezi ki. A gyermek ezt a nyelvtani lehetőséget kiterjeszti minden, valamilyen tárggyal végzett cselekvés kifejezésére: botozik (bottal játszik), ceruzázik (rajzol) stb. Különösen akkor él ezzel, ha passzív szókincsében homályosan létezik a létrehozandó hasonló alakú szó. Például: Ezt ollózni kell (azaz vágni); Nekem is becopfozod a hajamat? (vagyis copfot készítesz, befonod) stb. A példák mind-mind azt az utat mutatják, amelyen a gyermek az anyanyelv elsajátítása közben halad. Szép és fontos kötelessége a felnőtteknek, hogy segítse ebben.

*Az eredeti adás 2018. május 31-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Neked mi a véleményed?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .