Kávézda
Magam is kapok olyan kérdéseket, hogy miért kell ilyen vagy olyan szavunkat kifacsarni, átalakítani, megváltoztatni stb. Ma azonban Grétsy Lászlótól veszek kölcsön egy kis szösszenetet Anyanyelvünk tájain című kötetéből.
„Ejnye! Már megint egy mesterséges agytalálmány!’ – fakadt ki nemrégiben egy távoli ismerősöm, aki telefonon olykor megkeres egy-egy nyelvhelyességi kérdés erejéig. Az paprikázta fel, hogy lakóhelye környékén egy új kávézó nyílt, csakhogy a címtábláján harsogó betűkkel ez a felirat díszlik: Kávézda. „Miért kell nekünk mindig kifacsarnunk a szavainkat?” – dörmögte még, majd, mint aki jól végezte dolgát, elbúcsúzott tőlem. Amit már nem mondhattam el neki ott, azt most elmondom olvasóimnak.
Mindenekelőtt a letagadhatatlan tényt közlöm: bár értelmező szótárainkban még csakugyan nem szerepel ez a szó, az internet keresőprogramja ezernél is több adatot ad ki rá. Ez pedig azt jelenti, hogy – noha szerintem is fölösleges, mivel a kávézó lényegében ugyanazt fejezi ki – ez a kávézda szó már megszületett, s valamiért tetszik az embereknek. Talán épp azért, mert ez jobban vonzza a szemet, mint a kávézó, amire az említett keresőprogramban több millió adat található.
Most pedig magáról a -da, -de képzőről szólok, amelyre a kávézda ellen tiltakozó telefonáló érezhetően haragszik. Kétségtelenül aránylag új képzőnk, mivel csupán a nyelvújítás korában keletkezett. Első példánk rá 1787-ből való. A nyelvújítókat elsősorban két szláv eredetű szavunk, a kaloda és a csárda ösztönözte arra, hogy más olyan -da, -de végű szavakat is alkossanak, amelyre leginkább valamely cselekvés helyére utalnak. Ezt a jelentésmódosító szerepet ugyanis a mintául szolgáló említett két szó végződésének tulajdonították. Valóban nagyrészt igékhez kapcsolták ezt a végződést, mint iroda, ódova, öntöde, uszoda stb., de azért névszóhoz kapcsolódó -da, -de képzős szavunk is van jó néhány: áruda, bölcsőde, lovarda, tanoda stb. Igaz, számos közülük idővel kikopott a nyelvből. Ilyen többek között a ’társaskör’ jelentésű gyűlde, amelynek emlékét Petőfinek A gyüldei ifjakhoz című verse még őrzi ugyan, de maga a szó már elavult. Csakhogy akár tetszik nekünk, akár nem, tudomásul kell vennünk, hogy két-három évtized óta újból termékennyé vált ez a képző. A fagylaltozók cégtábláján megjelent a gombócda, több szerepben is használatos a kukkolda – legutóbb még a Színházak Éjszakáján is találkozhattunk vele –, s íme, most már a kávézda is terjed. Nyelvünk ezzel nem szegényedik, hanem gazdagodik!
Arra pedig, hogy ez a kávézda-divat szavaink kifacsarása lenne, csak azt válaszolhatom telefonálómnak, hogy akkor az ő agyalmány szava is az, hiszen az is egyéni szóalkotás eredménye, s az sincs benne semmilyen szótárban. Mégis jó, sőt kifejező. Örülök, hogy ő maga észre sem vette, milyen szó kimondására „vetemedett”.
Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 27-28. old.
Az eredeti adás 2018. szeptember 18-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.