Írd és mondd!

A világhálón, de sajnos nem csak, egyre inkább terjed a d végű és a felszólító mód jelével ellátott szavaknak egy d-vel való írása, holott ezeket kettővel kellene írni – nemcsak, mivel így helyes, hanem mert általában az egy vagy két d-nek jelentésmegkülönböztető szerepe is van. Grétsy László is felfigyelt a témára.

A címül írt forma nem az olvasóknak szóló, ráadásul egyes számú és tegező, udvariatlan felszólítás, hanem egy már állandósult kifejezés; olyannyira az, hogy már Forgács Tamásnak Magyar szólások és közmondások című, testes munkájában is megtalálható ’(mind)összesen, mindent egybevéve’ jelentésben. A szótár még egy napilapból vett példamondatot is közöl rá, íme: „Aligha írható azonban pusztán a vizes talaj számlájára, hogy a magyaroknak az egész első félidőben – írd és mondd – két értékelhető támadást sikerült vezetniük.”

Nekem e címből ezúttal csupán a felszólító módú, egyes szám második személyű mondd igealak a fontos, ugyanis egy budapesti olvasónk szerint napjainkban káosz van a d-re végződő igék említett alakjának írásában. Szerinte a szóban forgó alakokat két d-vel kell írni, tehát mondd, kezdd, küldd stb., ám ezeket, mint írja, a gyakorlatban szinte mindenütt egy d-vel írják.

A levélírónak természetesen igaza van. Új helyesírási szabályzatunk 62. pontja, amely a d végű igékkel foglalkozik, világosan kimondja, hogy bár a kiejtésben ez a kettőzés csak akkor érződik, ha a d szóvégződés előtt magánhangzó van (pl. ezekben: add, szedd, vidd), írásban mindig fel kell tüntetni mind a szóvégi d-t, mind a -d személyragot: áldd, hordd, kezdd stb. Még azt is megemlíti, hogy amiképpen az ír ige tárgyalt felszólító alakja ír+d azaz írd, mint cikkem címében is, úgy itt is ez a természetes: kezd+d, tehát kezdd.

Először alig hittem el, hogy a d végű igék írásával bajok vannak, de elkezdtem figyelni. Nincs jogom általánosítani, de amit tapasztaltam, azt jogom van elmondani. A figyelésre egy olyan közismert krimisorozatot választottam ki, amely gyengén hallóknak „segítségül” írásban is tolmácsolja a hallott szöveget. Öt estén át lesben álltam, azazhogy ültem, és az öt szűken egyórás epizódból ezeket jegyeztem föl: Mond csak, szerinted ez jó lenne fiataloknak? Mond, mit gondolsz róla? Mond csak, kalapácsvetésre készülsz? Mond még egyszer! Mond, megőrültél? Ne mond ezt többször! Ezt pedig már én fűzöm a felsoroltakhoz, szinte szégyenkezve: a helyes mondd írásformára egyetlen példát sem jegyezhet tettem fel.

Megszoktam már, hogy napjainkban az írásnak egy kisebb a becsülete. Abba, hogy egyénileg kinek milyen a helyesírása, természetesen már eleve nem is szólnék bele. De a nyilvánosságnak szánt szövegek helyesírása közügy, ezt nem tolhatjuk félre. Ha így folytatjuk, akkor a közmondás is így torzul majd el – holott a ’pótol kiegészít’ jelentésű told ige rejtőzik benne –: Ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel!

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 183-184. old.

Az eredeti adás 2018. október 9-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.