A Szóköz podcast fejléce

Izé

Régóta rágódom egy olyan szó boncolgatásán, amelyik időről időre divatszóvá válik, egyesek beszédében mindig hangsúlyosan jelen van, másoknál időnként tűnik fel újra s újra. Ez a szó, izé, hogy is mondjam… az IZÉ. Szerencsémre Grétsy László is szembetalálta magát ezzel a problémával, lássuk, mire jutott!

Erre a kis szócskára már több mint fél évezrede vannak írott adataink. Még az is lehet, hogy egy ősi finnugor kori szótő képzős magyar továbbélésével van dolguk.

Persze, ha csakugyan fölösleges lenne, nem védeném, de korántsem haszontalan. Kétféle jelentése is van. Egyrészt olyasvalamit „jelent”, fejez ki, aminek a neve nem jut eszünkbe, illetve amit nem tudunk, vagy nem akarunk megnevezni. Ilyenkor kérdezi pl. – valóban naponta akár százszor is – a kisgyerek, ha egy számára ismeretlen dolgot lát: „apa, mi ez az izé?” Vagy figyelmezteti serdülő lányát egy jó szándékú, de ezáltal éppen a túlzott illedelmeskedés csapdájába esett anyuka: „igazítsd meg a szoknyákat, mert kilátszik az izéd!”

De ez még csak az első jelentés volt, noha, mint láttuk, már maga is több egy. Ám nemcsak ilyenkor, tehát valaminek a megnevezésére vagy éppen meg nem nevezése használatos, sőt gyakori az izé, hanem akkor is, amikor emlékezetkiesés elfedésére, időhúzásra, fogalmazási zavar áthidalására szolgál. Szemléltesse ezt is egy példaféleség: „Mi is volt, izé, amiről az imént beszéltünk?” Ez a fajta használat nem is csak az izére jellemző, hanem más olyan szavakra is, amelyek többnyire csupán arra valók, hogy a beszélő időt nyerjen mondanivalójának a maga számára való visszaidézésére s rendbe szedésére. Ezt az izét és társait amilyen a hát, a szóval, az ugyebár s még jó néhány úgy nevezzük: töltelékszavak, beszédtöltelékek. A majd minden mondatnak hosszúra nyújtott á-val (hááát) s utána jókor a szünet tartásával való megkezdése szintén jellegzetes gyerekszokás, de a kevésbé iskolázott felnőttek beszédében sem ritka.

Az izéről értékelésül hadd mondjam azt: minduntalan való használata csakugyan nem kívánatos, mert szürkíti, sematizálja a beszédet. De ha csak mértékkel használjuk, továbbá figyelembe vesszük, hogy képzővel, igekötővel bővült származékai is vannak, s azoknak is megvan a maguk sajátos szerepe, jelentése, hangulata, (ne izélj már!, elizél, megizél stb.), csak azt ajánlhatom mindnyájunknak: ne izélgessük már annyit ezt a kétségtelenül lejáratot, de kiközösítés helyett mégis kíméletet érdemlő szót!

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 202-203. old.

Az eredeti adás 2018. október 17-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Neked mi a véleményed?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .