Azonos alakú szavak 5.
Nemrégiben azonos alakú szavakkal foglalkoztam, és felsoroltam még jónéhányat, melyekre nem került sor: szél, tűz, tár, nyom, csap, vár, szán, sír, ősz. A mai rovatban ezek közül járok utána néhánynak – amennyit az adásidő enged.
A szél ’határvonal’ értelemben ősi, ugor kori szó, a vogulban, osztjákban hasonló alakban ’oldala, széle valaminek’, vagy ’szél, szegély, part’ jelentésben használatos. Az ugor alapalak *sel ’szél’ lehetett. A szó eredeti jelentése ’valaminek a széle’ lehetett, s ebből fejlődtek ki további ’határ, határvidék; vízpart; perem; szegélyzsinór’ jelentései. A ’szélesség, szövetszélesség’ jelentések a széles melléknév hatására keletkezhettek. A szél igei származékai a (szét)széleszt, (szét)széled, névszói származékok a szélső, szélsőség, megszilárdult ragos alakulat a széltében.
’Levegőmozgás’ jelentésében a szél XII-XIV. századi jövevényszó egy csuvasos típusú török nyelvből a honfoglalás előtti időből. Az ócsuvas szókezdő *s hangot a magyarban hanghelyettesítéssel sz váltotta fel, mint a szőlő, szűcs szavakban. A szél szó ’lélegzet, levegő; bélgáz; híresztelés; szélütés’ jelentései az eredeti ’levegőmozgás’ jelentésből fejlődtek ki hasonlóságon alapulva, illetőleg átvitt értelmű használatban. A szellő a szél kicsinyítő képzős alakulata, melynek igei származékai a szellőzik, szellőztet. A szellet a huszita bibliafordítók alkotása a latin spiritus ’szellem; lélek’ magyar megnevezésére.
A tűz szavunk szintén kettős jelentésű. 1500 évek eleji ’szúr, valahova erősít, varr, égetően süt’ jelentésben. Származékszó, alapszava az elavult, ősi eredetű tövik ’szúr, fúr’ ige (lásd a tövis szót) v nélküli változata. A tűz -z gyakorító képzővel alakult, mint a néz, nyúz igében. A tűz gyakorító képzős származékai a tűzdel [1792], tűzöget [1806] és a tűzköd [1850].
A ’láng’ jelentés ősi, ugor kori szó. Az ugor alapalak *tü(sz) lehetett. A tűz hangtani alakulásában döntő szerepet játszott a szó belseji hang vokalizálódása és a hosszú magánhangzó létrejötte. Az eredeti, ’égési folyamat, láng, szikra’-féle jelentésekből hasonlóságon alapuló névátvitellel keletkeztek a további használatok, vö. ’tűzvész; gyulladás; lőfegyver működése; erő’. A szó több kifejezésben is él, például tűzön-vízen át, tűzzel-vassal. Származékai közé tartozik a tüzes, tüzesül, tüzesít, tüzel, tüzelő, tüzér.
A csapnak ugyancsak van igei és főnévi jelentése is. ’Üt, vág’ értelemben valószínűleg ősi, finnugor kori szó, az alapnyelvben *capp- ’vág, tapsol’ formában élhetett. A származtatást a szó hangutánzó jellege teszi bizonytalanná. A be- igekötős, átvitt értelmű becsap 1881-től adatolható. Szintén elvont jelentésben használatos az ige a csapja a szelet ’udvarol’ [1898] szólásban. Származékai a csapó, csapás, csapdos, csapkod, csapódik.
’Folyadékeresztő cső’ értelemben német, közelebbről bajor-osztrák jövevényszó, zapf, zapfe ’dugasz, dugó; sörös- vagy boroshordó oldalának dugasza; kimérés’ jelentésben használatos. A német szavak germán eredetűek. A szó eleji z > cs hangváltozás arra utal, hogy a szó átvétele a XII–XIII. században történt meg, ekkor a szókezdő c hang még nem volt elterjedve a magyarban, ezért cs-vel helyettesítették. A szóvégi p szintén hanghelyettesítő. Származékai a csapos, csapol.
Az eredeti adás 2020. február 6-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.