beszédtechnika és korrektúra dr. Széman E. Rózsával
Alapvetően a személyes találkozásban hiszek. Emellett szakmai szempontból is fontosnak tartom, hogy közvetlenül halljam a hangod, ne valamilyen eszközön keresztül, mivel azok valamennyit mindig torzítanak.
Ugyanakkor tudom azt, hogy sok élethelyzetben (fizikai távolság, pici baba stb.) nehéz összehozni a személyes jelenléttel való konzultációt, ezért kialakítottam ugyanennek a mentorprogramnak, ugyanekkora összegért az online verzióját. Amennyiben lehetőség van rá, legalább az első alkalommal szerencsés volna személyesen találkozni, de utána (vagy ha nincs rá lehetőség, kezdetektől) ugyanúgy heti rendszerességgel, csak online találkozunk.
A minél jobb eredmény elérése érdekében viszont ebben az esetben extra, ellenőrzött házi feladatokat is kapsz (videók, illetve hangfelvételek készítése), mivel az online konzultáción az internet minősége nagyban befolyásolhatja azt, hogy mit és hogyan hallok.
*
Viszont ha már otthonosan mozogsz a beszédtechnika világában, vagy csak szeretnél megismerkedni a gyakorlatokkal, de még félsz eljönni hozzám, összeállítottam neked két online tanfolyamot, amelyet bármikor elérsz és később is elővehetsz.
Bár egy személyes programot átültetni online-ba mindig plusz feladatokkal jár, nem szerettem volna ezt rád terhelni. Ráadásul nemcsak tőlem kíván ez meg pluszmunkát (videófelvételek, hanganyagok készítése, amelyekkel bemutatom a feladatokat), hanem tőled is, mivel hétről hétre neked is küldened kell nekem felvételeket. Neked plusz előny az, hogy az én felvételeimet megtarthatod (míg élőben csak akkor látnád-hallanád, amikor találkozunk), viszont hátrány, hogy elvész a személyes találkozás varázsa. Ezek miatt úgy gondoltam, hogy (egyelőre) nem változtatok az áron, akár élő, akár online.
IGEN,
két ilyen anyagom is van, az egyik 7+2 hetes, a másik 5 heted. Itt tudod megnézni a részleteket mindkettőről!
De igen.
A mikrofonok általában valóban torzítanak, ez legtöbbször a sziszegők-susogók (s, sz, z, zs, c) esetében okoz gondot, elnyomja vagy felerősíti a nem tiszta ejtést. Ennek ellenére nagyon fontos a tiszta hangképzés, s ha ez megvan, akkor az adott eszközhöz lehet szabni.
Nem.
A nonverbális kommunikációnk nagyon fontos, ebbe beletartozik a megjelenés, öltözködés, smink, parfüm stb. is. Abban, hogy neked mi áll jól, miben érzed jól magad, mi előnyös, nem tudok segíteni. De abban igen, hogy elmondjam, miket tehetsz meg, hogy minél jobb benyomást tegyél a közönségedre.
Minden tudás magabiztosabbá tesz.
Így van ez a beszédtechnikával is. 🙂 De emellett ha megtanulod kontrollálni a légzésedet, uralni a hangodat, akkor kiiktatsz egy csomó izgalmi faktort, és ettől automatikusan magabiztosabb leszel.
Nincs.
De olyan van, hogy egy beszéd az adott szituációban nem megfelelő, nem érthető, nem tiszta, nem szép. A konzultációkon azt tanuljuk meg, hogy hogyan lehet és kell a különböző helyzeteknek megfelelően beszélni, hangsúlyt fektetünk a standard szerinti tiszta hangképzésre, a magyaros hanglejtésre, hangsúlyokra.
DE IGEN!!!
Legszívesebben egy sor felkiáltójelet tennék! A tájszólás nem beszédhiba! Sőt, a tiszta tájszólás üde színfoltja minden beszédnek. Ha tájszólással érkezel hozzám, két teendőnk lehet.
Ha korrektúrát vagy esetleg szakdolgozat-szerkesztést szeretnél, akkor először javaslom, hogy nézd meg a részleteket az adott aloldalakon.
De ha jobban szeretsz személyesen beszélgetni, akkor itt foglalhatsz időpontot rá!
Alapesetben igen, de a számlán szerepel majd egy Barion-link, azon keresztül bankkártyával is kifizetheted a program árát. Illetve ha szeretnéd, a személyes konzultációkkor készpénzben is lehet.
Írj nekem bátran a hello@beszedesszoveg.hu címen vagy Instán!