„Halljuk egymást” – román (?) jövevény kifejezés

Időről-időre belebotlom valami olyan témába, amiről érzem, hogy rovatot kellene belőle szerkeszteni, de nem találok hozzá elég anyagot, megfelelő magyarázatot, kielégítő támpontot, s így csak halasztódik, halasztódik tovább. Most is ráakadtam egy hasonlóra, egy olyan kifejezésünkre, amelyet minden bizonnyal a románból (vagy angolból?!) kölcsönzünk, de mivel magyarul, azaz magyarra fordítva használjuk, sokaknak talán fel sem tűnik.

Nem az adok egy telefont, veszek egy taxit klasszikusokra gondolok most, hanem egy sokkal újabb jelenségre, amelyet egyre gyakrabban hallok: elköszönéskor sokan mondják, hogy halljuk egymást! Nyilván, hiszen ha nem hallanánk, akkor elbeszélhetnénk egymás mellett, vagy mutogathatnánk – de természetesen itt nem erről van szó. A tartjuk a kapcsolatot, vagy bizalmasabban majd beszélünk szófordulatok ’román’ változata ez: ne auzim, ne mai auzim. A román nyelvben ez a megszokott, bevett forma, de a magyarban idegenül hat, inkább kerüljük.

Ha már a román nyelvről esett szó, keresgélés közben rábukkantam a Nyelv és irodalom honlapján, a nyest.hu-n egy cikkre, amelyben a román nyelvvel kapcsolatos 5 tévhitet igyekeznek eloszlatni. Bár a cikk valószínűleg elsődlegesen magyarországiaknak íródott, talán számunkra, hallgatóim számára is érdekes lehet – néhány rovatban ezekkel a kérdésekkel fogok foglalkozni.

Elsőként lássuk, mi is van a román mesterségesen létrehozott nyelv dogmájával. Bármilyen meglepő, egyesek elhiszik, hogy korábban a román valamiféle csonka, használhatatlan nyelv volt, és azért vettek át egy halom francia szót, hogy egyáltalán beszélni lehessen rajta. Ilyen alapon a román tulajdonképpen mesterséges nyelv, amit „csináltak”.

A tévhitnek az az alapja, hogy a román művelődéstörténetnek, mint a magyarnak is, volt egy szakasza, amikor a nyelvet olyan területeken (tudományok, művészetek, közigazgatás stb.) kezdték használni, melyeken korábban nem használták. Ehhez a szókincs gyors bővítésére volt szükség: ezt a korszakot nevezzük nyelvújításnak. A magyar ebben az esetben gyakran belső szóalkotással hozott létre új szavakat, a románok viszont gyakran fordultak más újlatin nyelvekhez, elsősorban a franciához. Ezt a stratégiát a magyarok nem követhették, mivel a magyarnak nincsenek közeli rokon nyelvei.

Bizonyos értelemben természetesen igaz, hogy a román szókincs „szegényes” volt, és nem lehetett románul mindenről beszélni. Ez azonban éppen abban a mértékben igaz a románra, amennyire a magyarra – és számos más nyelvre – is. Hiszen bármely nyelvnek „hiányosság”-ai vannak a szókincsében: éppen azon a területen, amelyen a nyelvet nem használják.

Az eredeti adás 2019. február 27-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.