Múlt és jövő

Szóköz rovatunknak már mondhatni „múltja van” – ez éppen a 388. adás. Mégsem mondanánk ezt rá, ugyanis valami miatt ennek a kifejezésnek negatív csengése van. De vajon miért? Erre kereste a választ Grétsy László is Anyanyelvünk tájain című kötetében. Írását egy olvasója levelével kezdi:

„Ha azt mondom valakiről, hogy »múltja van«, ezzel azt akarom éreztetni, hogy valami sötét folt van a múltjában. Ellenben ha egy ismerősöm gyerekéről úgy érzem, még sokra fogja vinni azt nem egyszerűen így fejezem ki: ennek a legénynek »van jövője«. Csak én érzem úgy, hogy a múlt szó minden megkülönböztető jelző nélkül is utalhat valami rosszra, rejtegetnivalóra, a jövő pedig valami elérni érdemesre, vagy csakugyan ilyen nagy kifejező ereje van nyelvünknek?”

[Grétsy László szerint] Múlt szavunknak a szótárak külön feltüntetik ’valakinek erkölcsileg kifogásolható előélete’ jelentését, sőt, a hétkötetes értelmező szótár remek példát is ad rá Mikszáth Kálmántól, ezt: „én nem mehetek semmibe bele egykönnyen, nekem, tudod, múltam van.” Az a kifejezés pedig, hogy valakinek vagy valaminek van jövője, nemcsak a szótárakban szerepel, hanem már szólásra is érett, ugyanis a pár éve megjelent Magyar szólástárban is megtalálható ezzel a két jelentéssel: a) valaki életpályáján számíthat előmenetelre, emelkedésre; b) lehet számítani valaminek a megvalósulására, továbbélésére.

Százszámra említhetnénk más olyan szavakat is, amelyek anélkül is kifejez(het)nek valamilyen erkölcsi vagy egyéb értékítéletet, hogy erre külön jelzővel is utalnunk kellene. A nyelvhasználat alakította így a szó jelentését bizonyos helyzetekben. A formás legfőbb jelentése ez: ’tetszetős, jó alakú’, holott a forma csupán általában valamilyen alakra utal. A színvonal, legalábbis sajtónyelvi használatban, valaminek bizonyos adottságokhoz, körülményekhez viszonyított állapotát, minőségét jelenti. Ellenben a belőle -s melléknévképzővel alkotott színvonalas jelentése már eleve ’magas színvonalon álló’, bár pl. egy előadás alacsony színvonalú is lehet. A hírhedt pedig, hogy az iméntiek fordítottjára is említsek példát a 20. századtól már azt jelenti: ’nagyon rossz hírű’, holott korábban ’híres, kitűnő’ értelemben élt.

A szavakban rejlő értékítélet nem öröktől való, s nem is változatlan, sőt egyszerre lehet ilyen is, olyan is. Pl. az, hogy valakinek „múltja van”, csakugyan az illetőnek legalábbis gyanús előéletére utal, de amikor Berzsenyi és Kölcsey nemzetünk dicső múltját emlegetik, ők azt korántsem rosszalló értelemben teszik. Térben és időben minden viszonylagos. Vörösmartyval ezt is mondhatjuk: „Mult és jövő / Így egybenő.”

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017.

Az eredeti adás 2019. június 28-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.