Egy vagy kettő – dupla mássalhangzók
Sokaknak okoz gondot a kettős hangzós szavak leírása, annál is inkább, mivel ez sok esetben nem egyezik a kiejtéssel: néha egy betűvel írunk valamit, amit kettővel ejtünk, vagy fordítva, hosszan, kettővel írjuk, de röviden ejtjük. Lássunk néhány példát!
Korábban már volt szó olyan szavakról, amelyeknek ejtése csupán tájnyelvi, nyelvjárási környezetben tér el a normától. Ilyenek a szöllő, melyet köznyelvben szőlőnek ejtünk, két hosszú ő-vel és egy l-lel, s így is írjuk le, vagy a füttő, hüttő, melyeket fűtő, hűtő alakban, hosszú magánhangzókkal, de csak egy t-vel kell írni és így helyénvaló ejteni is.
Vannak azonban olyan szavaink is, melyeknek köznyelvi ejtése is eltér a leírttól. Az ahhoz, ehhez szavakban rendszerint csak egy h-t ejtünk, de kettővel kell írnunk. Hosszan ejtjük viszont a csat, hajcsat végén a t betűt, holott, bármennyire is meglepő, ezt csak eggyel írják; ugyanezt a helyzet a kisebb szavunkkal: két s-sel, és egy közepesen hosszú b-vel ejtjük, míg leírni egy s-el (a kis-ből) és két b-vel kell. Elcsépelt példa, de soha nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az egy számnevet vagy határozatlan névelőt is egy gy-vel írjuk, s ugyanígy a belőle képzett szavakat: együtt, egyetértés.
Olyan példa is akad, melyekben ugyanúgy ejtjük és írjuk a szavakat, de, talán meg azt hisszük, hogy rosszul tudjuk, hiperkorrekcióval hibásra „javítjuk”. Meglepően sokan írják helytelenül például az utána, órakor, múlik, telik szavakat – az utána egy n, az órakorban csak egy k van (és természetesen hosszú ó), a múlik és telik szavakat pedig egy l-lel kell írni. A csepp szó végén két p-t írunk, még ha kissé rövidebben is ejtjük, de pl. a csepegben már csak egyet.
Külön fejezetet érdemelne az afelé, efelé, afféle, efféle szócsoport. Az első esetben ugyanis, afelé, efelé, egy f-el írjuk a szavakat, míg az afféle, efféle két f-fel írandó. Bármennyire bonyolultnak is tűnik, nem olyan nehéz megjegyezni. Az afelé, efelé szavak irányt jelölnek, egy távolabbi vagy közelebbi tárgy, személy, hely felé irányuló mozgásra vonatkoznak. Az afféle, efféle jelentése, olyanfajta, ilyenfajta. S hogy miről könnyű megjegyezni melyik egy f s melyik kettő, ha a szabály nem megy? Hát, ahol az f-et az é követi, azaz hosszú magánhangzó, ott kettővel írják, ahol e, ott eggyel.