Kvaterkázás 6. – nyelvhelyesség és politika

A nyelvhelyesség, helyesírás, gondolnánk, nézeteken, politikán felül álló valami, egy olyan szabályozás, amellyel egyet értünk, vagy sem, de mindenképpen az egymással való kapcsolattartást, kommunikációt segíti. Épp ezért, bár időről-időre változik, ezt nem a politikai rendszerek, hanem a nyelvhasználat teszi szükségessé.

Igen ám, de néhány évtizeddel ezelőtt, bizony ez sem így volt. Akkor egy másik unió létezett, mint a mai, de ugyanúgy rövid u-val kellett írni és ejteni, mint mostanság – ám volt, akinek ez gondot okozott. Erre hívta fel a figyelmet Péchy Blanka – az esetről Wacha Imre ír Kvaterkázás című kötetében.

Helyesírás mindenek felett – és a politika?

Lőcsei Gabriella egy visszaemlékezésében Mátrai Betegh Béláról, a Magyar Nemzet egyik szerkesztőjéről szólva említ egy akkor veszélyes, ma már inkább megmosolyogtató esetet. Az esetnek főszereplője Péchy Blanka. Íme a „csípősen” megfogalmazott szöveg:

Mátrai Betegh Béla nem is igen bánta, ha vihar támadt egyik-másik írása vagy szerkesztői döntése körül. A – szerintem – legemlékezetesebb forgószél Péchy Blanka nyelvvédő írása körül kavarodott. A baloldali érzelmű színésznő – miután a férjét és a fiát is elvette tőle a szovjethatalom – érett éveiben a nyelvőrködést tekintette élete elsőrendű feladatának. Beszélni nehéz! című rádióműsorának sikerén felbuzdulva, olvasóink örömére a Magyar Nemzetben is írt anyanyelvápoló cikksorozatot. Az egyikben azt a jelenséget ostorozta, amelyet éppen a hivatásos politikus-szónokok „népszerűsítettek” akkortájt: »Hosszú ú-t ejtenek akkor is, amikor rövid u-t kellene.« – írta többek között Péchy Blanka, s a szemléltető példát Mátrai Betegh Béla nem irtotta ki a szövegéből: »Szovjetúnió, únom, útálom, mondják, hona helyesen rövid magánhangzóval kellene ejteni (ahogyan írjuk is): Szovjetunió, unom, utálom.«

Szinte az egész ország kacagott e hasonlatsoron. Páran, akik azt is tudták, hogy a cikk szerzőjének minden oka megvolt arra, hogy utálja s unja – természetesen rövid u-val – a nevezetes uniót, elégedetten nyugtázták a „törlesztésnek” ezt a női leleménnyel összehozott formáját. A Magyar Nemzetet ellenben a legszívesebben Szibériába száműzték volna a szovjetbarát országnagyok. Azokat a szerkesztőket a leghamarább, akiknek szerepük volt a kifogásolt szöveg megjelentetésében. Mátrai Betegh Béla szerkesztőségi napjait ez a kis közjáték ugyancsak felbolygatta, egyesek szerint a pályáját is ez pecsételte meg. Ő azonban nemigen mentegetőzött, tárcáiban tette közzé – virágnyelven fogalmazva –, hogy mit gondol a történtekről. Amikor pedig néhány nappal a nagy port kavart cikk megjelenését követően Péchy Blanka pénztártól való távozás után végigtipegett a szerkesztőségen, és sírós hangon így méltatlankodott: »Kedveseim, ezért az írásért igazán több tiszteletdíjat utalhattatok volna« – mintha remekül időzített vígjátéki jelenet nézője volna, Mátrai Betegh Béla finoman mosolygott. – Vele derültek munkatársai is.

Wacha Imre: Kvaterkázás. Bp., Anyanyelvápolók Szövetsége, 2016. 256-267.

Az eredeti adás 2018. jan. 23-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.