Szóköz podcast

Kvaterkázás 9. – Nagyhírű hallgatóim; Wacha Imre – Weisz úr

Bár korábban többször is idéztem Wacha Imre Kvaterkázás. Anekdoták a XX. század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőiről című kötetéből, most szomorú apropója van. Tegnap s ma a múlt héten*, életének 87. évében eltávozott tanár úrra emlékezve osztok meg egy-egy történetet a gyűjteményből. Hiszen az anekdoták java része nemcsak azokról mond valamit, akik a főszereplői, de Wacha tanár úr személyisége, derűje is átsugárzik rajtuk.

Nagyhírű hallgatóim

Azt hiszem, kevés egyetemi oktató büszkélkedhetik olyan jeles: nagyhírű, nagynevű és nagytekintélyű hallgatósággal, mint jómagam.

A hetvenes évek vége felé az egyik neves vidéki egyetemen fél éven át a korszerű retorikáról tartottam előadásokat. Kötelező tárgy volt, tehát egy teljes évfolyam hallgatóinak kellett volna részt venniük az előadásokon. (Akkoriban még kötelező volt az előadások meghallgatása! És a tantárgyam is vizsgaköteles volt.) Valahogy „nehezen esett le a tantusz”, hogy a mintegy 150 elsőéves hallgató számára miért csak egy 100 főt befogadó teremben kell megtartanom az előadásokat. Már az első órákon észrevettem, hogy ez az előadóterem is eléggé „tágas”, az egyetemi hallgatók jelentős része „impasszolja” az előadásokat, hiszen az emelkedő padsorok – hogy úgy mondjam – erősen foghíjasok voltak.

Hogy mégis tudjam, kik azok az „elvetemültek”, akik előadásaimat hallgatják, jelenléti ívet írattam alá. Az íven látható volt, hogy olykor egy-egy tanulókörnyi hallgató nevét egy kéz írta le, méghozzá a neveket listaszerűen egymás alá sorolva. A következő előadáson kértem a hallgatókat, ne „listázzanak”, mindenki csak a saját nevét írja fel, másét ne.

Meglepett az előadás végén beszedett ív. A magyar nevek mellett ott volt Sztálin, Lenin, Marx, Engels, Gorbacsov, Honecker, Churchill, Acél György, Nixon neve és több hasonló név is.

Hát kérem?! Volt még egy egyetemi előadó, aki ilyen neves hallgatósággal dicsekedhet?!

Wacha Imre: Kvaterkázás. Bp., Anyanyelvápolók Szövetsége, 2016. 170. old.

Wacha Imre – Weisz úr

Az iskolában és az egyetemen nem csak a tanároknak, professzoroknak volt említő- vagy szólítónevük. Több diák osztálytársam, több egyetemi kollégám, hallgatótársam is kapott (kaphatott) ilyet. Nekem, magamnak is volt ilyen szólító-, említőnevem. Több is. Még a gimnáziumban – főleg kisdiákként és bizalmas körben – Vacak, Vahhincs névre, megszólításra hallgattam. A Nyelvtudományi Intézetben pedig hosszú éveken át, főleg a Nagyszótár munkatársai, de az Intézetben sok kelléga is, Weisz úrként szólított meg, így emlegetett magánbeszélgetésben. Még az Intézet igazgatóhelyettese, Imre Samu is így szólított, olykor még félhivatalosan is.

Névadó „atyám” Benyovszky Pali bácsi volt, a Nagyszótár egyik kiváló humorú külsős (óradíjas) munkatársa, korábban debreceni újságíró és alanyi poéta, az 50-70-es években politikailag kétes egzisztencia, éppúgy, mint az osztály több „deklasszált eleme”: Zimándi Pius István (egykor a gödöllői premontrei gimnázium igazgatója), Szinnyei Merse Jenő (egykori kultuszminiszter), Velics Lajos, Baloghy Mária és Ruzitska Mária (mindketten írónők) és még többen mások.

Ragadvány- és szólítónevem magyarázata: telefonon bejelentkezéskor, bemutatkozáskor általában nehezen szokták megérteni vezetéknevemet, ezért többnyire betűznöm is kellett. Többnyire így: , mint dupla Vilmos, a, mint Antal, , mint Cecil, , mint Hedvig, a, mint Antal. Kollégánk, Benyovszky Pali bácsi az ilyen betűzést hallva egyszer „megmorgott”_

– Nem értik a nevedet. Mindig kérdezik: kicsoda beszél? Milyen Imre? Haha, Maha, Baha? A betűzés helyett miért nem mondod azt, hogy Wacha Imre, W, mint Weisz.

Elég sokan hallották, és kuncogva is fogadták Pali bácsinak ezt a megjegyzését. Egy alkalommal csengett a telefon, és mivel Pali bácsi is ott volt a szobában, rá is kacsintva valahogy így jelentkeztem be: „Wacha Imre vagyok. Wacha, dupla vével, mint Weisz.

Sokan voltak a szobában, mind kollégák, barátok, akik közül már többen ismerték Pali bácsi korábbi megjegyzését. Hatalmas derű, ha lehet mondani halk üdvrivalgás fogadta a bejelentkezést. És rajtam maradt a Weisz úr megszólítás.

i. m. 169-170. old.

* Az eredeti adás 2018. febr. 23-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .