Kvaterkázás 8. – A tudománynépszerűsítés veszélyei
Bár korábban többször is idéztem Wacha Imre Kvaterkázás. Anekdoták a XX. század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőiről című kötetéből, ma s holnap a múlt héten, életének 87. évében eltávozott tanár úrra emlékezve osztok meg egy-egy történetet a gyűjteményből. Hiszen az anekdoták java része nemcsak azokról mond valamit, akik a főszereplői, de Wacha tanár úr személyisége, derűje is átsugárzik rajtuk.
A tudománynépszerűsítés veszélyei
Mert vannak is, lehetnek is. A magam esete igazolja.
Egy kora őszi napon, talán kora délutánon, kettesben voltunk otthon a fiammal. Ötéves lehetett. Nem mehetett óvodába, beteg volt. Én maradtam otthon vele. Csengetett valaki. Nyitottam az előszobaajtót. Egy joviális külsejű úr állt az ajtóban.
– Wacha urat keresem.
– Én vagyok. Mit óhajt?
– Balogh Ferenc vagyok – mutatkozott be, erősen és jelentősen megnyomva a vezetéknevét.
– Örvendek. Parancsoljon – és hívtam be a lakásba.
Meglátva a fiamat, megszólalt:
– Négyszemközt szeretnék beszélni Wacha úrral.
Mi a fene, gondoltam, megint megjelentek a népnevelők?
Ismét bemutatkozott, ismét erősen hangsúlyozva a vezetéknevét.
– Nem mond magának ez a név semmit? – kérdezte és nemleges válaszomra folytatta: – Honnan imseri a feleségemet és mi köze van Erzsikéhez, a feleségemhez?
– Nem ismerem a feleségét – válaszoltam nagyon meglepődve, és felsoroltam az összes Erzsébet nevű nőismerősömet (többségük munkatársam volt). Nem volt közöttük az ő Erzsikéje. Azt is elmondtam, amikor rákérdezett, hogy soha nem jártam Hévízen. (Sajnos máiglan sem.) Pedig ismernem kell a feleségét, mondta, mert megtalálta a nevemet, munkahelyi és itthoni telefonszámomat a felesége noteszában. Mindegyik stimmelt. Akárhogy is erőlködtem, nem sikerült olyan időpontot és helyet találnom, amikor és ahol megismerhettem volna a feleségét. Pedig kellett találkoznom a feleségével, ismételgette.
Ezután Balogh úr nagyon szomorúan elment.
És valóban találkoztam a feleségével! De ez számomra is csak este derült ki, amikor Balogh úr felhívott telefonon, és megkérdezte, szoktam-e TIT előadásokat tartani. Mert a felesége azt állította, hogy egy ilyen előadáson írta fel az adataimat. Weöres Sándor költészetéről beszéltem, és hallgatóim még más előadást is kértek tőlem. Egyedül „Erzsikénél” volt papír (a notesza) és ceruza, ő írta fel a címemet és telefonszámomat. Így az előadás időpontját és a helyét is össze tudtam szedni a noteszomból. De hogy a hölgyet Erzsikének hívták, nem tudtam. És azt sem, „milyen volt Erzsike szőkesége”.
Úgy látszik, Erzsikénél valami rossz fa éghetett a tűzön! Ha a férje, Balogh úr gyanakodhatott!Persze szerencsém is volt, mert Balogh úr bemutatkozás helyett kezdhette volna egy nagy pofonnal is, mint az egyszer Lőrincze tanár úrral megesett. Ő maga mesélte.
Wacha Imre: Kvaterkázás. Bp., Anyanyelvápolók Szövetsége, 2016. 184-185. old.
Amikor még a Nagykörúton laktak, a nagykörút és az Üllői út sarkán egy hirdetőoszlop mellett állva várta a feleségét, pontosabban várakozott a feleségére, aki egy közeli üzletben vásárolt valamit.
Egyszer csak odalépett hozzá egy erős, szinte díjbírkózó termetű férfi és ráförmedt:
– Te vagy a Kovács?
– Nem. – Válaszolt Lajos tanár úr az igazságnak megfelelően.
– Mi közöd van a feleségemhez?
– Semmi – így Lajos tanár úr.
– Mi az még tagadod is? – Mondta a férfi. És durr, lekevert egy büdös nagy pofont Lőrinczének.
Lajos tanár úr felháborodottan tiltakozott a gyanúsítás és a pofon ellen. A lehiggadt férj nagyon szégyenkezve, sajnálkozva kérte a bocsánatot, de – mint mondta –, az volt a gyanús neki, hogy Lajos tanár úr letagadta, hogy ő lenne Kovács, pedig már – megfigyelte – jó tíz perce várakozott a hirdetőoszlop mellett. Ebből következtetett arra, hogy ő az a Kovács, aki randira vár. Elkeseredetten felajánlotta Lajos tanár úrnak, hogy adja vissza neki a nagy pofont.
Lajos tanár úr megjegyezte:
– Mit értem volna vele? Az ő tenyere nagyobb volt, mint az én két tenyerem.
Az eredeti adás 2018. febr. 22-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.