Az hagyján!…

Az hagyján! kiáltunk fel sokszor, amikor egy-egy beszélgetésen a másikra szeretnénk licitálni történetünkkel. De honnan ered ez a kifejezésünk? Grétsy László Anyanyelvünk tájain című könyvében ennek is utána járt.

A napokban az utcán állított meg valaki nagyjából a következő kérdéssel: „Mit jelent, és főleg hogyan jött létre a hagyján szó? Érzem, hogy a hagy igével függ össze, de hogyan? Évek óta töröm rajta a fejem, de fogalmam sincs róla!”

Nem csodálkoztam azon, hogy nem talál magyarázatot a szóra, ugyanis nem ismeri korábbi, évszázadokkal ezelőtti alakját. A hagyján eredetileg nem is egy, hanem két szó: a Hadd járjon! Hagy járjon! szószerkezet összevonásával keletkezett. Jelentése körülbelül ez volt: ’hagyjuk; legyen úgy!’ Szemléltetésül, íme, egy mondat Baronyai Decsi János Adagia Greco-Latino-Ungarica című, 1598-ban Bártfán kiadott munkájából: „Had iarion [azaz hadd járjon] most egyéb, az jelen való dolgokról kell szóllani.”

Az utótag tehát a jár ige egyik alakja. A szó eleje pedig a hagy igének egyes szám második személyű, tárgyas ragozású felszólító alakja, vagyis ez: hagyd! Ez a „szabályos” forma, tehát azt mondjuk: „Kérlek hagyd aludni a kislányt!”; „Ne hagyd a könyveket az aztalon!”; stb. Ám ebből az igealakból kifejlődött egy óhajtást, illetve ráhagyást, megengedést kifejező határozószó, amely érdekes módon nem ebben a hagyd alakban terjedt el, hanem két (!) másik hangtani változatban. Az egyik a hadd. Ez a megszokott köznyelvi változat, a szótáraban is így szerepel ez a szó. Tehát: hadd menjen, hadd lássam stb. A másik a nyelvjárásias-népies hagy változat (pl. hagy vigyem el!). Mivel ez nem tekinthető köznyelvinek, szótáraink nem is közlik, de azért létező, elég gyakran hallható forma.

A hadd határozószónak a hagy igéből való kiválása hosszú folyamat eredménye, mivel évszázadokik világos volt a hagy igéhez való tartozása. A nyelvhasználók tudták, hogy a hadd menjen voltaképpen ezt fejezi ki sűrítve: ’hagyd, hogy menjen’. (…) De a huszadik századra a hadd határozószó már alakilak is elkülönült a hagy igétől, s ez az elkülönülés kölcsönös, mivel a hagy ige ragos alakjaiban ma már alig-alig használunk d-s alakokat.

S ha valaki mégis így tesz (mint pl. Vigasz című versében József Attila: „Ne hadd el magad, öregem”), abból sem lesz vita, patália, témánkhoz épp jól illeszkedő szóval haddelhadd (hagyd el, hagyd!, azaz ’hagyd abba’!).

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 23-24. old.

Az eredeti adás 2018. június 11-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.