A Szóköz podcast fejléce

-andó, -endő

A -tatik, -tetik a magyarban nem használtatik rigmus párja az -adnó, -endő kerülendő mondóka, körülbelül ugyanabból a korból, a XIX. sz. második feléből. Csakhogy ez utóbbinak az érvénye szűkebb körű, egy olyan igenévi alakot kezel a -tatik, -tetikkel azonosan, amely egyáltalán nem kopott ki, máig is használatos, és sohasem hibáztatta senki ezért. Máig is bármely pillanatban alkothatunk ilyen igenevet bármely igéből: elvégzendő, megvetendő, elzárandó stb.

Első pillantásra valóban így fest a dolog, de a második és alaposabb szemrevétel kimutatja, hogy itt nem az igenévért szól a búcsúharang, hanem a jövő időnek korábban létezett -and, -end jeléről. Ott volt ez már a Halotti beszédben is: ki napon eendel… – azaz amely napon enni fogsz. Klasszikus költészetünkben is él, de már egyre ritkábban bukkan fel, pl. Petőfinél: „Kati, vigyázz, / Kedved majd követendi gyász.”

Bár ma már nem érzékeljük ezeket a szavakat ragozott alakoknak, de ezzel a ragozással függött össze a beálló melléknévi igenév, illetve az ennek segítségével keletkezett szavaink: jöv-endő (ami jön), le-endő (ami lesz), hal-andó (ami meghal majd), mul-andó (ami elmúlik), áll-andó (ami állni fog, akár örökké), ad-andó (ami majd adódik), marad-andó (ami meg fog maradni), szület-endő (aki majd születik).

Ennek az úgynevezett beálló melléknévi igenévnek valóban leáldozott a napja akkoriban. Az, hogy mégis él máig, annak köszönhető, hogy egy idő után az alakilag hasonló latin -endus igeképző funkcióját ruházták rá, amelyet a legenda (olvasandó művek), agenda (tennivalók), referendum (beszámoló) szavakból ismerünk. A ma eleven -andó képzőnkhöz viszont már nem a jövendőbeliség, hanem a kötelesség, kénytelenség jelentése kapcsolódik.

Az eredeti adás 2018. június 19-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Neked mi a véleményed?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .