Megszólítás

Ha már szó volt az úr szóról, megszólításbeli használatáról, beszéljük úgy átlalában is a megszólításokról, mert néha igencsak bajban vagyunk vele.

A megszólítás az emberek közötti kapcsolatfelvétel fontos eszköze, a nyelvi érintkezés megindítója. Az, hogy vkit hogyan kell, illik, célszerű megszólítani, számos körülménytől függ: a megszólító és a megszólított közti kapcsolattól, életkor- és rangbeli viszonytól, nemi hovatartozástól stb. Másképpen szólítunk meg egy idegen embert, mint egy régi ismerőst, jó barátot v. családtagot. A mai nyelvhasználatban az előbbi szokott zavart okozni: sokan nem tudják, mikor melyik a helyes megoldás idegenek megszólításakor.

A mindennapi életben idegen nőt a következőképpen lehet megszólítani: asszonyom, hölgyem, fiatalabbat így is: kisasszony; ismeretlen férfihoz szólva: uram, fiatalúr, fiatalember (ez kissé bizalmasabb jellegű). Vidéken és a bizalmas(kodó) városi nyelvben szokásosak ezek is: néni, bácsi. Csak ismerőshöz fordulhatunk ezekkel az enyhén bizalmas megszólításokkal: Molnár bácsi, Kiss néni, Pista bácsi, Mária néni; egyébként: Molnár úr, Kissné asszony. Gyakoriak még a foglalkozás, beosztás szerinti megszólítások: tanár úr, doktor úr, szerkesztő úr, igazgató úr, elnök úr, ill. tanárnő, doktornő, igazgató asszony, elnök asszony. Nőknek ilyen megszólítása önmagában sokszor nem elég udvarias; ilyenkor a tanárnő, kérem; kedves doktornő; tisztelt igazgató asszony formákkal éljünk (az utóbbival persze inkább csak írásban).

A művészeti életben – olykor modoros tiszteletadásként – ez is előfordul: (kedves) mester. Fel-felbukkan néhány régebbi, ma már korszerűtlenül ható megszólítás is, pl. nagyságos asszony (népiesen-vulgárisan nassasszony).

A munkahelyeken az egymással nem tegeződő munkatársak is mind ritkábban szólítják egymást (kedves) kollégának, kolléga úrnak, ill. kolléganőnek. Eltűnőben van a tisztes hagyományú kartárs(nő) is. A mozgalmi és hivatali megszólításként korábban általános elvtárs(nő) pedig teljesen kiszorult a használatból.

A bizalmas-családias megszólítások (bátyám, néném, húgom, öcsém, anyu, apu, anyuka, apuka stb.) valamilyen családi kapcsolathoz kötődnek. Ezek és a bizalmas(kodó) aranyoskám, édes(em), főnök, bá stb. idegen emberhez fordulva stílustalanok, sokszor sértők is.

Gyermek megszólításaként szokásos a kisfiú, kislány (tréfásan nagyfiú, nagylány); csak kisfiúhoz: kiskoma v. kiskomám; összefoglaló megszólításként: gyerekek; kb. tízéves kortól használható a fiúk, ill. a lányok forma is.

Nyelvművelő kéziszótár

Az eredeti adás 2019. január 31-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.