Fövünk, főlünk
Akinek magyar az anyanyelve, természetesen tud magyarul beszélni, mégis akarnak olyan szavaink, amiknek a kiejtésénél s főleg leírásánál gondban vagyunk. Ilyenkor legjobb módszer valamilyen analógiát keresni – igen ám, de mi van, ha az is csak elbizonytalanít? A nyest.hu-ra érkezett egy olvasói levél, mely egyik ilyen szavunkra kérdez rá, lássuk, mit feleltek…
A kérdés így szól: „engedjék meg, hogy előhozakodjak a fő igével. Szándékosan nem főz, hanem a főzés tárgyának igéje. A kérdéses személyek az egyes és többes szám első személyei. Véleményem szerint a főök és főünk lenne a helyes, hiszen a tő a fő-. Arra a javaslatra, hogy főlök, főlünk, azt tudom mondani, hogy ez már a tájszólás szerinti variánsa lenne az igének, ahol a tő a fől-, nem pedig a fő-. Eszembe jutott továbbá, hogy elképzelhető lenne egy ejtéskönnyítő v hang becsúsztatása is, de nem vagyok benne biztos, hogy ez így megoldható lenne-e.”
A Nyelv és Tudomány cikkének szerzője, Kálmán László szerint a kérdező bizonytalankodása jól illusztrálja azt, amit elkeseredett analógiakeresésnek szoktunk nevezni. A fő igén kívül a magyarban nagyon kevés magánhangzó-végű igető van (tehát olyan, amelyiknek az egyes szám harmadik személyű alakja magánhangzóra végződik): lő, nő, sző, ró. Az analógia alapjául nyilván ezeknek az igéknek a megfelelő alakjai szolgálhatnának.
Talán mondanunk sem kell, azért van szükség arra, hogy párhuzamos alakokban keressük a mintát, mert szinte sosem halljuk a fő igének ezeket a kérdéses alakjait. A többi -ó/-ő végű igékkel szemben ugyanis a fő alanya csak igen ritkán utal élő személyre, ezért olyan extrém ritka első és második személyű alannyal (a beszélők és a hallgatóság ugyanis tipikusan személyekből tevődik össze).
A fő-höz hasonlóan -ó/-ő végű igék valamennyien ún. v-vel bővülő tövek, vagyis egyes alakjaikban (a Norbert által említettekben is) egy v magánhangzó jelenik meg: lövök, lövünk, növök, növünk, szövök, szövünk, rovok, rovunk. Sok képzett alakjukban is megjelenik a v: lövedék, növekszik, növény, szövet, rovás, rovat, rovó. (Mint ezeken az alakokon látható, ezek a tövek egyben olyanok is, amelyekben tőbelseji magánhangzó-rövidülés figyelhető meg, tehát olyanok, mint a névszavak körében a kő ∼ kövek-félék.)
Más analógiás forrásokat nem találunk, a fő tőnek semmilyen képzett származékát nem használjuk (kivéve persze az olyanokat, amelyek közvetlenül a fő- tőváltozatot tartalmazzák, például főtt és főz, meg persze ezek származékait, például a főzelék szót). Ezért még távolabbi analógiákat keresünk (mintegy elkeseredetten), és így bukkan fel az l mássalhangzót tartalmazó változat, amelyet sokan tájnyelvinek éreznek: főlök, főlünk. Hogy melyik a „helyes” – arra nem tudok biztos választ mondani. Minden esetre, nekem a fövünk hangzik otthonosabban.
Az eredeti adás 2019. június 14-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.