Nem káptalan a feje

Folytassuk még kicsit a szólásokkal, hiszen nap mint nap használjuk őket, beépültek a beszédünkbe úgy, hogy azt szinte észre sem vesszük. Tisztában vagyunk jelentésükkel, ám arról, mégis miért alakultak úgy, ahogy, már jóval kevesebbet tudunk.

Nem káptalan a fejem – szoktuk mondani védekezésképp, ha nem emlékszünk valamire, vagy esetleg fogas kérdést intéznek hozzánk: olyasvalamit, amire nem tudjuk a választ. Ebből világosan kiderül, hogy a káptalan egy felettébb okos, számos információt fejben tartó valami vagy valaki lehet – ami meg is felel a valóságnak. Káptalannak a katolikus püspökök tanácsadó testületét, illetve annak tagjait nevezik.

A káptalan tagjai, a kanonokok hajdanán rendkívül szigorú fegyelemben és nagy szegénységben éltek, idejük minden egyes perce be volt osztva. Hajnali 3 órakor keltek, s egészen estig vallási szertartásokat végeztek: miséztek, zsolozsmáztak, ájtatoskodtak. A 13. századtól kezdve azonban írástudók lévén egyre több közéleti, hivatalnoki feladatot is elláttak. Szerződéseket, okleveleket, végrendeleteket írtak, s ezeket felkérésre meg is őrizték a levéltárukban, hiszen például a háborús veszélyek miatt az értékes iratokat sokan nem merték otthon tárolni. Minthogy tehát a káptalanok a birtokukban lévő dokumentumok és tudás alapján a legkülönfélébb kérésekben is felvilágosítást tudtak adni a hozzájuk fordulóknak, nem csoda, hogy nevük a széleskörű tudás szinonimájává vált.

 A megmossa valakinek a fejét egyike azon „vándorszólásoknak”, amiknek csaknem minden európai nyelvben megtalálható a megfelelője. Az ilyen típusú szólásoknál általában nehéz eldönteni, hogy csak átvételként honosodtak-e meg nálunk, vagy azért, mert az alapjukat képező szokás, művelődéstörténeti hagyomány itt is érvényben volt. Ebben az esetben azonban valószínűleg az utóbbiról lehet szó. De vajon miért volt olyan rossz élmény a fejmosás, hogy ebben a jelentésben vált szólás belőle?

A szólás jelentése – szidás, dorgálás, feddés – arra enged következtetni, hogy a fejmosás valamiféle kellemetlen, rossz dolog lehetett, amikor a szólás kialakult. Ez nem is áll távol a valóságtól: eleink tudniillik igencsak ritkán mostak hajat, és akkor sem álltak rendelkezésre a mai illatos-habzó samponcsodák – csupán lúgos víz, ami viszont irgalmatlanul csípte a nyakat és a fejbőrt. Vagyis voltaképpen szinte büntetést jelentett, ha valaki erre a rémes tortúrára kényszerült.

Az eredeti adás 2020. márc. 12-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.