Szóköz podcast

Hiperkorrekció

Beszédünkre, írásunkra minden esetben jó figyelnünk, de vigyázzunk, hogy ne essünk túlzásba. A hiperkorrekció, vagy túlhelyesbítés olyankor fordul elő, ha attól való féltünkben, hogy helytelenül mondunk valamit, akkor is javítjuk magunkat, amikor nem kellene. Ilyen például, ha nem vesszük figyelembe a hasonulást, és minden hangot nyomatékosan kiejtünk: a monta alak helyett úgy ejtjük, hogy mondta, vagy a tejjes helyett hogy teljes. Talán a legismertebb példa Kádár Jánostól származik, akinél a szocializmus útján második szava nem a szabályos [úttyán], hanem [út-ján] volt.

Biztosan mindenki emlékszik, hogy az iskolában mennyit sulykolták a suk-sükölés helytelenségét, vagyis a standard beszédben nem a meglássuk, hanem a meglátjuk, nem az értsük, hanem az értjük a helyénvaló. Helyesnek helyes az utóbbi változat is, azonban felszólító módban. Nem szorítsa, hanem szorítja a cipő a lábunkat. Ha viszont valakit arra kérünk, hogy ne kösse szorosra a fáslit a sebünkön, azt mondjuk: Ne szorítsa meg annyira a kötést! Hiperkorrekció esetében előfordulhat, hogy ez a mondat így hangzik: Ne szorítja meg annyira a kötést!

A Valahol Európában elhíresült kívánsága (Könyörgöm, akasszuk fel!) is a hiperkorrekció terméke. A darabbeli kisfiú ikesen ragozta az iktelen könyörög igét (nincs olyan, hogy *ő könyörgik). Hogy miért? Talán mert azoktól, akikre hasonlítani akart, az eszemjátszomlakom, nem pedig az eszek, játszoklakok formákat hallotta. Így arra jutott, hogy egy tanult ember az alanyi ragozásban is az -m toldalékkal él. Akkor viszont micsoda szégyen a könyörgök! Mielőtt bárki megszólhatta volna, sietve legyártotta az addig nem létező könyörgöm alakot. Vagyis valami helyeset, amit tévesen helytelennek vélt, sikerült valóban helytelenné tennie.

A -ban/-ben, -ba/-be végződésekkel is gyakran meggyűlhet a bajunk. Az első, -ban/-ben rag a hol?, a -ba/-be pedig a hová? kérdésre felel, ezt már általánosban tanultuk. Mindennapi beszédünkben a szóvégi -n gyakran lemarad, hiszen úgyis érthető, és mondandónk tartalmára figyelünk. Ha azonban minduntalan kijavítanak, hogy márpedig nem iskolába’ voltam, hanem iskolában, nem az autóba’ felejtettem a telefonom, hanem az autóban, hajlamosak leszünk olyankor is kitenni az -n-t, ha nem kell: például A fiú bement a házban – ez pedig már helytelen.

Az eredeti adás 2017. szept. 21-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Neked mi a véleményed?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .