Helységnevek helyhatározói
Baráti beszélgetésen merült fel a kérdés: miért van az, hogy bizonyos településnevekhez más helyhatározót társítunk, mint másokhoz; például Csíkszeredában, de Kolozsváron – nem is beszélve a Kolozsvárt vagy Kolozsvárott alakokról. Nyelvünknek erre a különlegességére Bencze Imre is felhívja a figyelmet az Édes, ékes apanyelvünk című humoros versében, idézem:
„Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
mire mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.”
Az első érdekesség, amit meg kell jegyezni, mielőtt válaszokat keresnénk, hogy ez az ingadozás kizárólag a történelmi Magyarország helyneveit érinti, minden más esetben a -ban, -ben ragot alkalmazzuk: pl. Bécsben, Rómában, Tokióban stb.
Benne lakunk Debrecenben, Csíkszeredában, Győrben, de rajta Kolozsváron, Budapesten, Marosvásárhelyen. A Kolozsvárt, Pécsett, Vácott alakok igen ritka, archaikus formák és már-már kiveszőben vannak, de érdekes, hogy mindkét fajta helyragot kiválthatják. A -t, -tt végződés egyébként azzal az ősi magyar helyhatározóraggal azonos, amelyet az alatt, felett, előtt névutókból ismerünk.
Marad tehát a -ban vagy -on, azaz belső és külső helyviszony kérdése. Amellett, hogy az -on sokkal gyakoribb (gondoljunk csak erdélyi helyneveink jelentős hányadára), mi dönti el, hogy melyiket használjuk? A település mérete? Városban és falun? Aligha: hiszen Kolozsváron, de Mérában.
A név hosszúsága? Az sem: Győrben, Érden, Marosvásárhelyen, Esztergomban.
Esetleg a név hangrendje (magas vagy mély hangok)? Hogy milyen hangra végződik a szó? Vagy a település kora? Egyik sem törvényszerű.
Aki arra várt, hogy végre megtudja, miért van ez így, most csalódni fog: a nyelvészeti kutatások nem találtak általános érvényű szabályt, megállapították viszont, hogy jó néhány esetben a használat ingadozik, sőt, az sem ritka, hogy a helybeliek másként mondják, mint a nem ott lakók többsége.
Hát, igen… ennyit a magyar a leglogikusabb nyelv a világon babonánkról…
Az eredeti adás 2017. okt. 16-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.