Szleng
A szleng olyan csoportnyelv (szociolektus), mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől.
Még manapság is elég elterjedt vélekedés, bár a modern szlengkutatásban már meghaladottnak számít az a felfogás, mely szerint a szleng a modern nagyvárosok – elsősorban fiatalok által beszélt – alacsony szintű népnyelve, melynek szókincse jelentős részben a tolvajnyelvből származik. Ezek a szavak, kifejezések tökéletesek baráti társaságban, családi körben, de átszivárgásuk a köznyelvbe akár a nyelv fakulását is okozhatja.
(…) bár édes anyanyelvünk szókincse színes, sokrétű és gazdag, sőt [akár a szleng savaknak köszönhetően] egyre gazdagabb, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy mindennapi beszédünk a külső szemlélő számára mindinkább „egyformává (…) válik”. (…)
Hogy mennyire így van, annak szemléltetésére felsorolok néhány példát arra, hogy a hétköznapi, főleg bizalmas, feszélyezettség nélküli nyelvhasználatban, hogy szorítanak ki vagy legalábbis szorítanak háttérbe szlenges, „laza” divatszavak – olykor csupán egyetlen jelentésben – olyan szavakat, amelyeknek a különböző beszédhelyzetekben szintén helyük lenne a nap alatt. Mellettük mindig adok öt példát a néha száznál is több számításba vehető megfelelő közül. (…)
Beájul – elámul, elképed, hüledezik, megütközik, meglepődik
Cucc – holmi, csomag, cókmók, batyu, hóbelevanc [Bár tudjuk, hogy a cucc szép lassan bármi egyébre is érthető.] (…)
Döglik – henyél, heverészik, lustálkodik, tétlenkedik, tesped (…)
Hepp – rögeszme, mánia, hóbort, szenvedély, bolondéria
Húzós – nehéz, meredek, kockázatos, rizikós, veszélyes (…)
Kamu – becsapás, rászedés, mellébeszélés, átejtés, álcázás (…)
Lúzer – vesztes, kárvallott, becsapott, rászedhető, átvert (…)
Parázik – szorong, fél, izgul, idegeskedik, majrézik
Peldálozik – helyezkedik, ügyeskedik, hajbókol, gazsulál, nyalizik (…)
Szarakodik – totojázik, vacakol, piszmog, bíbelődik, szöszmötöl (…)
Ártalmas ez az egyformásítás? Szókincsünkre nézve nem, hiszen az egyre gyarapodik, fejlődik, korszerűsödik. (Persze korántsem minden úszó marad meg. A valamilyen szempontból alkalmatlanokat, sikerületleneket a nyelv kiveti magából.) De aki örökösen a felsorolásbeliekhez hasonló szópaneleket használ, arra – akár tud róla, akár nem – érvényes. Kazinczy Ferenc Írói érdem című epigrammájának kezdő fél sora: „Szólj! s ki vagy, elmondom.”
Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 203-204. old.
Az eredeti adás 2019. január 14-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.