A Szóköz podcast fejléce

Tök jó

A szleng olyan csoportnyelv, mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését és elkülöníti az adott közösséget a többitől.

Vannak azonban olyan szleng szavak, amelyek annyira gyakoriak, hogy ha nem is a közéleti, de a köznyelv részeivé váltak. Ilyen például a tök előtag szerű szócska, ami nálunk ugyan még csak az utóbbi néhány évben, de Magyarországon már hosszú évtizedek óta dívik, nemcsak a tök jó formában, hanem szinte bármi elé oda tehető: tök szép, tök érdekes, tök ügyetlen, tök ugyanolyan, illetve tökre megijedtem, tökre megleptek stb. formában is használatos. No de honnan jön ez a jelző, egyáltalán honnan ered a tök szavunk?

A tök szláv eredetű szó, feltehetően a déli szláv tikva alakból került a magyarba. Nagyon érdekes, hogy ehhez hasonló alakú szó minden szláv nyelvben van vagy volt, és mindenütt valamilyen tökfélék, illetve fejet jelent. Ez arra utalhat, hogy a szláv nyelvek közös ősében vagy őseiben is használták már. Ugyanakkor további eredete ismeretlen. Sokak szerint valamilyen nem indoeurópai nyelvből vehették át az ősszláv nyelvek beszélői. Ennek természetesen még semmi köze az előbb említett jelentéshez, de vajon a tökély, tökéletes, eltökélt szavaknak van-e közük bármelyikhez is?

Ezek a Történeti etimológiai szótár szerint a teszt ige rokonai, amelyeknek volt egy te-/tö- alakú töve, és ehhez járult hozzá a -kál/-kél képző, amelynek a járkál ige is őrzi az emlékét. Tehát egy tökél ’megtesz, elvégez’ értelmű ige lehetett az alapja a szócsaládnak. Így ezeknek a szláv eredetű, növényt jelentő tök szóhoz semmi közük sincs.

Hogy vajon melyik tök alakú szóval függhet össze a tök jó, tök ciki stb. kifejezésekben szereplő tök, arra a nyelvészek nem tudnak megnyugtató választ adni. Két elképzelés ismert. Az egyik szerint a tökéletes, tökéletesen rövidítése a tök abban, hogy tök jó. A másik szerint, a Történeti etimológiai szótár is ezt mondja, az történt, hogy a dokumentálható buta, mint a tök és a tökfej kifejezések hatására jött létre a tökhülye, és ebből pedig általánosítható volt a tök előtagnak a fokozó, ’abszolút, tökéletesen’ értelme. Még az is lehet, hogy a két alternatív forrás egyszerre hatott. Annyi azonban bizonyos, hogy még a tökhülye és a tökfej egybe írandó, addig a többi tök előtaggal ellátott szó esetében külön kell írni őket. Éppúgy, ahogyan tette ezt a 100 Folk Celsius is több mint negyedszázados dalában. [A dal a Spotify-on meghallgatható!]

Az eredeti adás 2019. április 3-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.