A Szóköz podcast fejléce

Becsben tart vagy lebecsül?

A magyar közszolgálati rádióban a déli harangszót valamelyik nap Óbecséről közvetítették, s a település nevének eredete kapcsán kaptam fel a fejem. Tövében a valószínűleg avar eredetű, őrzőhely jelentésű szó található, mely mai nyelvünkben számos, sokszor ellentétes értelmű alakban él: becsül, felbecsül, lebecsül, alábecsül, becsben tart, becsmérel stb.

A becsül szó 1416 előtt jelenik meg nyelvünkben, majd sorban a származékai: becses, becsüs, becstelen, valamint becsületes.

A becsül igének eleve két jelentése van. Felbecsül formában is használatos a ’vmely tárgy, áru értékét hozzávetőlegesen megállapítja’ jelentésben, mely esetben így is ragozható: becslem, becsled, becsli, becslitek, becslik. Főnévi származékként is jó, szükséges szó a becslés, kárbecslés. Egyébként azonban csakis a becsülöm, becsülöd, becsüli, becsülitek, becsülik; ill. kiérdemli az emberek becsülését formák a helyesek.

A szócsalád közös jelentéseleme az ’érték, értékel’, mely azonban ellentétes értelemben is előfordul. A nagy becsben tart szószerkezetben egyértelműen érezhető az ’őrzőhely, őrzés’ valamikori jelentés is, ugyanis ha valamit nagy becsben tartunk, akkor nagyon vigyázunk rá, nagyra értékeljük. Ellenkezőleg: becsmérelni olyasvalamit szoktunk, amit nem tartunk sokra. Olyan emberre mondjuk, hogy becsmérel, becsmérlőn beszél valamiről, aki valakinek vagy valaminek a valós értékét sem ismeri el, sőt rosszallóan, rosszindulatúan beszél róla.

Érdekes páros a becsületes – becstelen szavak kettőse. Ritka ugyanis, hogy ennyire érezhetően ugyanarra a tőre legyen visszavezethető kéz ellentétes értelmű szó. Ebből a kéz szóból egyértelmű, hogy a becs valamilyen pozitív fogalom. Aki becsületes, az már kivívta az emberek becsülését, tisztességes, szolgálatkész, őszinte magatartásával. Ezzel szemben a becstelennek éppenhogy nincsen becsülete, és ő sem becsül semmit és senkit, tisztességtelen, erkölcsileg értéktelen.

Említettem már a felbecsül szót (ami, vigyázunk, nem azonos például a felmagasztallal), hasonlóan kétértelmű a megbecsül is: megbecsli az értékét, vagy megbecsüli a munkáját valakinek.

Más igekötők is társíthatók a becsül igéhez. A lebecsül, alábecsül nagyjából azonos jelentésűek: ’leértékel, elbizakodottságból, túlzott szerénységből vagy a viszonyok nem ismeréséből a valóságos értékénél kevesebbre tart valamely dolgot, személyt, akár önmagát’. A lebecsülnek kissé negatívabb csengése van, szándékoltabb benne az alulértékelés. Az alábecsül szó használatával inkább a túlzott szerénységet vagy tájékozatlanságot érzékeltethetjük.

Az eredeti adás 2019. május 24-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.