Üveges tótnak a hanyattesés

Ha már tegnap* a drótostótot emlegettem, lássunk ma egy másik elfeledett, kikopott szakmát, amely egy ma is élő közmondásunk alapja lett: úgy hiányzott, mint üvegesnek (vagy üveges tótnak) a hanyatt esés!

Ma, a műanyag keretes, hőszigetelő ajtók-ablakok világában felnőtt gyerekek, talán nem is értik már ezt, de én még emlékszem tá, hogy Kolozsváron gyerekkoromban jártak még üvegesek. Cipelték hátukon munkájuk kellékeit és kiabáltak – hogy mit, azt sosem értettem.

A történelmi Magyarországon az üveggyártás kezdete a középkorra nyúlik vissza. Az első üveghuták az északi bányavárosok környékén működtek. Később, a 16. századtól egyre inkább elterjedtek az erdőuradalmakhoz kapcsolódó huták. Ennek oka abban keresendő, hogy az üveggyártáshoz rengeteg faanyagra volt szükség, ez pedig lehetővé tette a más úton nehezen értékesíthető erdővagyon optimális hasznosítását. Az üveghuták környezetében a későbbiekben a nagymértékű fakitermelés következtében irtványtelepülések keletkeztek.

A huták az öblösüveg mellett síküveget is készítettek. Ezt vásárolták fel a környékbeli férfiak, akik hátukon a krosnának nevezett farekesszel vándoroltak a felföldi vármegyékből, elsősorban a Felső-Nyitra vidékről délre, eljutva egészen a Balkánig. Nevük szlovákul sklenár (sklo ’üveg’), oknár (okno ’ablak’) vagy obločiar (oblok ’ablak’) volt.

A vándorüveges-mesterség létrejöttében, éppúgy, mint a drótoséban, szerepet játszott a szegénység, a földek terméketlensége, az ipari fejletlenség s a helyi munkalehetőségek hiánya. Az üvegesek először csak közvetlen környezetükben tevékenykedtek, majd amikor a piac telítődött, kénytelenek voltak távolabb házalni, ahogy ők mondták, hauzírkára járni. Az ablakozáshoz használt síküveget kezdetben a legközelebbi hutában vásárolták, később, amikor már messzebbre jártak, mindig az adott körzetben szerezték be (mifelénk például a Szilágy megyei Bulyovszkytelepen, szlovákul Bojovské, románul Marca-Huta településen). A hátán táblaüveget cipelő, lassú, megfontolt léptekkel bandukoló ablakos jellegzetes képe megszokott látvány volt a 19. század Magyarországán. „Ablakot csinálni, ablakot!” „Okná robiť, okná!” „Fenster machen!” kiáltozta aszerint, milyen nyelvterületen járt éppen.

És, amint már mindenki sejtheti, egyáltalán nem örült a hanyatt esésnek…

*Az eredeti adás 2019. november 8-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.