Csevej, lakáj, kacsintgat
Néhány nappal ezelőtt egy hozzászólásváltásban került szóba a csevej szó, és ez jó alkalom, hogy újból foglalkozzunk az ly és j kérdésével. A Nyelv és tudomány oldalán talált cikkben a csevej és lakáj mellé harmadiknak társul a kacsintgat szó is.
A kiinduló kérdés, hogy miért pontos j a lakáj, ha a lakályos ly-os, kacsingat vagy kacsintgat-e valaki, s végül miért pontos j a csevej és nem ly?
Három teljesen különböző esetről van szó. A lakáj és a lakály(os) esetében két véletlenül hasonlóan hangzó szótőről van szó, a kacsingat és a kacsintgat esetében két nagyon hasonló alakú és jelentésű szóról, végül a csevej kétféle írása esetében egyetlen szó két lejegyzési módjáról, helyesírásáról. Vegyük őket sorba.
Ami a lakáj és lakályos szavakat illeti, amint említettem, teljes véletlen a hangzásuk hasonlósága. A lakáj vándorszó, a magyarba feltehetően német közvetítéssel került, de a nyomok a spanyol és a francia nyelvig vezetnek (spanyol lacayo és francia laquais, ejtsd: [lȧke]). Ezeknek az eredetéről viszont semmit sem tudunk, csak azt sejtik a nyelvészek, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de hogy miből erednek, arra vonatkozóan csak ködös feltételezések vannak. Ezzel szemben a lakályos szót a lak- magyar tőből képezték (mint a lakás, lakik szavakat) valamikor a 19. században, és abban az értelemben használták, hogy ’kényelmes, otthonos’.
A kacsingat és a kacsintgat közül (ejteni nagyjából ugyanúgy ejtjük őket) a második valamivel ritkább, de mindkettő létezik. Mindkét szó töve a kacs azaz ’vékony, görbe inda’, ennek különböző igei származékait állítólag abban az értelemben használták, hogy ’ferdén néz’. A 18. században például még használták a kacsing tövet, ami éppen ezt jelentette, és ebből képezték a kacsingat igét. Egy másik igei származék, a kacsint ma is használatos, más értelemben (’fél szemével pislog’), és ebből van továbbképezve a kacsintgat.
Végül nézzük a csevej pontos ly-os és j-s írásmódját. Sokaknak gondot okoz, hogy megjegyezzék: az utóbbi, a pontos j-s a helyes az akadémiai szabályzat szerint is, és azért is, mert ez a szó a cseveg szó tövéből van képezve ugyanazzal az -aj/-ej képzővel, amit a kacaj (vö. kacag), moraj (vö. morog), robaj (vö. robog, robban) szavakban találunk, és mindig pontos j-vel írunk.
Vajon miért okoz ennyi gondot a csevej írásmódja? Miért pont ezzel a szóval van mindenkinek gondja? Kezdjük ott, hogy azoknak a szótöveknek, amelyeknek a vége [-aj]/[-ej] hangzású, nagyjából a felét kell pontos j-vel írni, a másik felét pedig ly-nal. Ugyanakkor az ly-os végű tövek összesen majdnem hatszor olyan gyakran fordulnak elő, mint a j-s végűek. Emiatt az emberek inkább a ly javára tévednek, tehát inkább írják a csevejt helytelenül ly-nal, mint mondjuk csermelyt pontos j-vel.
Ám ez nem ad magyarázatot arra, hogy miért nincs ugyanilyen sok bizonytalankodás más -j végű tövek, például a kacaj esetében? A válasz itt is a gyakoriságokban rejlik. A pontos j-re, tehát -aj/-ej-re végződő töveknek nagyjából a háromnegyede hátul képzett toldalékolású (tehát -aj végű). Ezzel szemben az ly-os végűek között ez az arány kevesebb mint két százalék (összesen a bivaly, guzsaly, karvaly, tavaly szavak tartoznak ide, meg a nyelvjárási padmaly azaz ’partfalban víz által kimosott üreg’). Ezért ha egy szótő hangzásra [-aj] végű, akkor szinte biztosan nem hajlunk arra, hogy ly-nal írjuk, míg ha hangzásra [-ej] végű, akkor, ha nem ismerjük az írásmódját, vagy ritkán találkozunk vele, akkor, helytelenül, az ly-os írásmódot találjuk természetesebbnek.
Az eredeti adás 2019. november 19-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.