Keresztény – keresztyén
Október 31-e* van, a reformáció napja. Több protestáns egyházban ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét (újabb kutatások szerint a tételeket Luther a legvalószínűbben először levél útján juttatta el feletteséhez, a megyés püspökhöz, nem pedig a templomajtóra szögezte ki).
A reformációt eleinte különböző dátumokkal kapcsolatban ünnepelték: Luther születése évfordulója (november 10.), illetve halála napján (február 18.), az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának napján (június 25.). 1667-ben, a 95 tétel nyilvánosságra hozásának 150. évfordulóján a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte, hogy ezt a napot, amelyet a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék. Ettől az időtől fogva lassanként más protestáns egyházakban is szokásba jött ennek a napnak, vagy a rá következő vasárnapnak a megünneplése. Magyar nyelvterületen a legtöbb protestáns gyülekezet ünnepi istentiszteletet tart e napon, s ez az 5 sátoros ünnep egyike, amikor úrvacsorát lehet venni (a húsvét, pünkösd, újkenyér és karácsony mellett).
Reformációról esvén szó, ismét felmerül a keresztény vs. keresztyén vita – a katolikusok az előbbit, a protestánsok az utóbbit használják. A szó töve a ’Krisztus’ szóra vezethető vissza: a görög Χριστός ([chrisztosz], ahol a [ch] olyan, mint például Bach nevében) szóból ered, melynek eredeti jelentése ’felkent’ (azaz olajjal, kri(z)mával felszentelt) – és végső soron azonos eredetű a krém szóval. Az Újszövetség görög szövegében ez a héber מָשִׁיחַ [massia] ’messiás’ szónak felel meg. Ebből képezték latinból kölcsönzött képzővel a Χριστιανός [chrisztianosz] ’Krisztushoz tartozó’ melléknevet.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a kereszt(y)én(y) görög szó nem közvetlenül, és nem is latin, olasz vagy német, hanem szláv közvetítéssel került a magyarba. Az ószlávból a magyarba a szó krьstьjanъ (kb. [krisztijanu]) alakban kerülhetett: a magyar a szókezdő mássalhangzó-torlódást magánhangzó beszúrásával oldotta fel. Mivel a [t] és a [j] egymás szomszédságába került, [ty] lett belőle: a szó tehát az ómagyarban [kirisztyán]-ként hangozhatott. Az [i]-kből szabályosan [e]-k lettek, az [á] pedig a magánhangzó-harmónia (más néven illeszkedés) hatására [é]-vé vált, így jött létre a [keresztyén] alak – ez tehát az „eredeti” forma, első előfordulásakor, a 14.–15. században is ebben az alakban bukkan fel. Az első olyan nyelvemlékig, melyben már [t], és nem [ty] szerepel a szó belsejében, a 16. századig kell várnunk. A ty > t változást könnyen megmagyarázhatjuk: a keresztyén szóba a kereszt alakot érezték bele: a kereszt a kereszt(y)én(y)ség fő jelképe, és a szót ehhez tudták kötni. Valójában tehát népetimológiás változásról van szó, azaz a nyelvhasználók „értelmet adtak” egy úm. „értelmetlen” szónak: így jött létre a keresztén. Az n > ny változás valószínűleg spontán módon következett be, mint az Oroszlány városnév, a boszorkány, a járgány, vagy a karácsony esetében.
Érdekes adalék, hogy nem csupán a krém szavunk származik a görög chrisztosz-ból (ez egyébként érthető, hiszen felkentet jelent), hanem az elsőre talán meglepő kretén is. Az 1818-ból származtatott szó ’visszamaradt személy; hülye’ jelentésben használatos nemcsak a magyarban, hanem a németben, angolban, franciában is. Ez utóbbiból terjedt el, ahol a francia chrétien azaz ’keresztény’ származéka, ami a latin christianus melléknévre vezethető vissza. Eredetileg a svájci Le Valais nyelvjárásának szava volt. A névadást a gyengeelméjűek iránti szánakozás magyarázhatja. A magyarba a francia és a német közvetítette. A kretén a Nyelvművelő kéziszótár szerint a választékos társalgási nyelv szava, illetőleg orvosi műszó.
*Az eredeti adás 2019. október 31-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.