Irodalmi szólások
A szólások, közmondások régóta részei nyelvünknek, és általában népnyelvi eredetűnek tekintjük őket. Vannak azonban olyanok, amelyek irodalmi művekből kerültek a mindennapi használatba, s talán már nem is tudjuk, honnan, kitől, mikor. Mára kizárólag magyar eredetűeket válogattam.
Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című kötetének magyar címszavánál két szállóigét találunk, mindkettő irodalmi eredetű. A (magyarok) valamilyen ügyről tárgyalnak jelentésű négy-öt magyar összehajol Ady Endre azonos című verséből származik. De ki gondolná, hogy a sírva vigad a magyar is irodalmi eredetű: Bajza József Borének című versének egyik sorából alakult. A kifejezés előképe már Kisfaludy Sándor Regék a magyar elő-időből című írásának előszavában is olvasható.
Arany Jánostól is jó pár szállóigét, szólásmondást kaptunk ajándékba. A fülemüle per szókapcsolat az értelmetlen pereskedés jelképe, forrása Arany A fülemile című verse. De a valaki legény a gáton szólás is Toldi szerzőjéhez köthető, éppen ennek Előhangjában jelenik meg ebben a formában, bár eredete a kemény munkával járó gátépítéssel, gáton való védekezéssel hozható összefüggésbe. Jelentése: nehéz helyzetben helytálló ügyes, okos, bátor személy. Ha valaki leteszi a lantot, akkor valamilyen tevékenységet nem folytat tovább (például a hivatását, ha nyugdíjba vonul). Eredete szintén egy Arany-vers, a Letészem a lantot. Több is veszett Mohácsnál! emlegetjük gyakran, ha, kissé kesernyésen, azt akarjuk mondani, hogy ne búsulj, nagyobb kár, veszteség is ért már. Különféle formában élt már a XVI. századtól, de jelenlegi formáját és népszerűségét Arany János Elesett a Rigó lovam patkója című népdalának (ő nevezi így!) köszönheti, melynek refrénszerűen ismétlődő sora „Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!”
Ha már Arany – Arany Lászlótól is származik szólásunk. Ha elhamarkodottan, hebehurgyán, kellő megfontolás nélkül cselekszik valaki, akkor azt mondjuk, hogy hűbelebalázs módjára. Eredeti, teljesebb alakja valahogyan így hangozhatott: (Hű) bele, Balázs, lovat ád az Isten” – azaz ’fogj hozzá bátran, majd megsegít Isten’. Később ez az alak összeolvadt és elnyerte mai jelentését, melyben jelentősen közrejátszott Arany László A délibábok hőse című műve főszereplőjének neve.
Az otthagyott csapot-papot szólás esetében, bevallom, nem voltam biztos benne, hogy mi volt előbb, a tyúk-e vagy a tojás, azaz, hogy Petőfi Csokonai című verséből ered-e a szólás, vagy Petőfi használt fel egy már meglévőt. Nos, ha valaki még bizonytalankodott, mint én: bizony, irodalmi eredetű ez, a semmivel sem törődve, mindent otthagyva, hirtelen búcsú nélkül távozik jelentésű szólásunk.
A végére hagytam egy hazai eredetű szólást. A nyelvében él a nemzet szerkezettel természetesen, ilyen-olyan alakban már a XVIII. századtól, II. Józsefnek a német nyelvet hivatalossá tevő rendeletének megjelenésétől találkozunk, sőt, egyesek a francia felvilágosodásig vezetik vissza. A számos idézet között azonban csak egy van, amely pontosan ebben a formában olvasható, s amely közismertté, szállóigévé tette ezt a mondatot: s ezt Kőváry László Székelyhonról című könyvének XXIX. fejezetében találjuk.
Az eredeti adás 2019. november 21-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.