Pia, piálás
A budapesti, még pontosabban albertfalvai Tinta Kiadót többen is ismerhetik, nemcsak azért, meg sűrűn emlegetem a Szóköz rovatban, hanem például a Kolozsvári Magyar Napok könyvutcájában is találkozhatni kiadványaikkal. Lexikonjaik mellett Az Ékesszólás Kisszótára sorozatuk az egyik legnépszerűbb. Ennek 43. darabjaként jelent meg Grétsy László Anyanyelvünk tájain című kötete, melyben, mint a fülszövegben olvashatjuk, nyelvünk milliónyi érdekességének és titkának megismeréséhez s ezáltal minél nagyobb fokú megszeretéséhez segíti hozzá olvasóit. Ma tőle kölcsönzöm a Szóköz témáját.
A nagy ünnepi lakmározásokhoz bizony az iddogálás is hozzátartozik, s talán akad, akiben felötlött az a gondolat, hogy vajon a leginkább a féktelen ivászat szinonimájaként használt piálás szó honnan ered. Grétsy László így ír erről:
Pia és piálás
Egy régebbi, élő rádióműsoromban valaki telefonon ezt kérdezte tőlem: „Ugye, a pia és a piálás a ’sör’ jelentésű, szláv eredetű pívóból származik?” Akkor csupán rögtönözve tudtam válaszolni – de tudtam! –, ám most, hogy egy véletlen folytán eszembe jutott az említett izgalmas eset, rádöbbentem, hogy ez a téma megérdemel egy cikket. Majd olvasóim eldöntik, csakugyan megérdemel-e.
A pia és piál egyaránt cigány eredetű szó nyelvünkben. Pontosabban a piel, pijel igei forma származik a cigány nyelv(ek)ből, ez igazodott a kapál, kaszál stb. szavak alakjához, a főnévi pia már a piálból való elvonással született. Mindkét szó föllelhető már József főherceg 1888-ban megjelent Cigány nyelvtanában. Azóta számos argó, illetve szlengszótár született, s ezek mindegyikében megtalálható egyéb olyan cigány eredetű szavak mellett, amilyen a csaj, a csávó, a devla, a hadova, a lóvé, a duma stb. Ezek nagyrészt argó jellegű, bizalmas hangulatú, a köznyelvbe csak félig-meddig beletartozó szavak, de a pia és a piál a népszerűsége, jól ismertsége miatt mindenképpen része a köznyelvnek.
A lényeget ezzel elmondtam, de most következzék válaszomnak az a része, amely a tárgyalt két szónak a szláv pívóval való egybevetésére vonatkozik. Abban nincs igaza az egykori kérdezőnek, hogy a pia a több szláv nyelvben is meglevő pívóból származik, de az nem kétséges, hogy valamilyen összefüggés van köztük. A nyelvek, mint tudjuk, nyelvcsaládokra bomlanak, ami azt jelenti, hogy a valamikori, sok-sok évezred előtti egy alapnyelvből, régebbi elnevezéssel ősnyelvből szétváltak, s részben vagy teljesen elkülönültek egymástól. Napjainkban tíz-húsz nagy nyelvcsaládot szokás megkülönböztetni. Olyanokat, mint uráli nyelvcsalád (ebbe tartozunk mi, magyarok), sémi-hámi nyelvcsalád (benne a héber vagy az arab), kínai-tibeti nyelvcsalád, amerikai indián nyelvek családja (benne a sziú vagy a maja nyelvtörzs), s nem utolsó sorban indoeurópai nyelvcsalád amely az összes közül kiemelkedően a legnagyobb: beszélőinek száma megközelíti a három és fél milliárdot. Nos, ennek a hatalmas nyelvcsaládnak saját belső ágai is vannak: indoiráni ág, örmény ág, görög át stb., s csodák csodája, a keresett szavak mind innen valók! A cigány eredetű pia és piál az indoiráni ág ind alcsoportjába tartozik, a pívó pedig ugyane nyelvcsalád szláv ágába, mégpedig a pince szóval együtt, amelynek szerb, szlovák stb. pivnica alakja világosan mutatja, hogy valóban a pívó származéka; eredeti jelentése ’sörraktár’.
Azt a régi szólást pedig, hogy jó a sör, de mégis bor az anyja [vagyis az a finomabb ital], ezúttal felejtsük el!
Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta Könyvkiadó, 2017. 61-62. old.
Az eredeti adás 2018. jan. 10-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.