Azonos alakú szavak 3.
Az ég, fog, dob, fél, él, nyúl szavaink, bár alakjukban azonosak, igei és főnévi jelentésüknek nyelvtörténetileg semmi közük egymáshoz. A korábbiakban már foglalkoztam legtöbbjükkel, a húsvéthoz* kötődően lássuk ma a felsoroltak közül az utolsót, a nyúl szavunkat.
Mivel mindkét szó az alapszókincsbe tartozik (hétköznapi cselekvést fejez ki, illetve egy nagy földrajzi területen elterjedt állat neve), sejthetjük, hogy mindkettő ősi (uráli, finnugor, de legalábbis ugor) eredetű lehet. És nem is tévedünk.
Némi gondolkodás után azt is könnyen kitalálhatjuk, hogy a nyúl ige történetileg azonos a nyúlikkal, és természetesen a nyújttal is (ez utóbbinak a nyúlhoz és a nyúlikhoz kapcsolódó jelentése is van: ’kinyúlva átad’, illetve ’nyúlást okoz’). A szó finnugor eredetű, de csak a permi nyelvekben van megfelelője.
A nyúl állatnév gyökerei még mélyebbre nyúlnak vissza: a szamojéd nyelvekben is megtaláljuk megfelelőit, így uráli eredetűnek tartjuk. A szó jelentése egyik nyelvben sem változott. A finnugor nyelveken belül viszonylag kevés nyelvben van megfelelője a szónak, azok viszont a nyelvcsalád ágain szétszórtabban helyezkednek el: a komiban, a mordvinban és a lappban találjuk meg az etimont. (A szamojéd nyelvek körében viszont mindenhol megtalálhatjuk.)
De hova tűnt a magyar szóból az uráli korban még meglévő szóközi m? Nos, a szó belsejében, két magánhangzó között álló -m- szabályosan -w-vé vált (olyan hanggá, mint amilyet az angolban w-vel jelölünk), ez pedig hol eltűnt, hol megmaradt. Ilyen esettel állunk szemben pl. a jó ~ javak, a hó ~ havas, lé ~ leves, ó ~ avas, fű ~ füves esetében.
A nyúl szó története során azonban az -m- kiesett, akárcsak az igéből a -j- – e mássalhangzók nyomát csupán az őrzi, hogy a két szótag összeolvadásával hosszú magánhangzó keletkezett. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a két szó azonos alakúvá vált.
Aki pedig több nyelvtörténeti részletre kíváncsi, a Nyelv és Tudomány honlapján, a nyest.hu-n részletes cikket olvashat róla.
*Az eredeti adás 2018. április 3-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.