Úgymond
Amint, közhelyesen, mondani szokás: a téma az utcán hever. Nos, ha nem is éppen az utcán, hanem a Báthory folyosóján, de magam is így „találkoztam” mai témámmal, amikor április 7-én*, az EMKE díjátadó gálája után kérdezték tőlem: honnan ered, mit is jelent valójában az úgymond, melyet lépten-nyomon hallani lehet. Lássuk tehát!
Büky László a Magyar Nemzet virtuális hasábjain már 2001-ben foglalkozott a kérdéssel, megjegyezve, hogy a magyar nyelv értelmező szótára négy évtizede még azt jegyezte meg róla, hogy ritkán használatos, és példaszöveget Arany Jánostól (is) hozott: „Hadd látom, úgymond, mennyit ér / A velszi tartomány”. Egy 1597-ből való peres ügy jegyzőkönyvében, melyet a Magyar Szótörténeti Tár idéz, ez olvasható: „Nyári Mártonné azt mondotta urának, Nyári Mártonnak, az te anyád, úgymond, bűvös-bájos boszorkány, az ki az ördögöket vendéggé hítta” (az erdélyi boszorkányperek leiratából idézve, mai helyesírással). Már e két példa is jól mutatja, hogy az „úgymond” hivatkozás-ige, valakinek a szavait volt szokás vele egyenesen idézni, azt jelentette, amit Arany Jánosnak is századok múltával: „azt mondja”.
Azonban az „úgymond” már középkori kódexeinkben nemritkán „úgyszólván” jelentésben is előfordul, ami érthető, hiszen a nagyon gyakori használatban eredeti jelentése és főmondati szerepköre megkopott. Érdekes, hogy a XX. század végéig ez a szavunk – mondhatni – lappangott a magyar nyelvi műveltségben, alig-alig fordult elő, az 1990-es évektől errefele szinte vírusszerűen terjed, a legkülönfélébb szavak helyettesítőjeként: állítólag, ismeretes, jószerivel, mint szokás mondani, mondhatni, szinte, tudvalévő, úgyszólván, valósággal, valóságos stb.
Büky szerint Lőrincze Lajos, majd Kemény Gábor is észrevette terjedését, s azt is, hogy eleinte irodalmiaskodó, gunyoros jelentésű mondatszóként tűnt fel. Mára jobbára ez a jellege elveszett. Jelentésmódosulása természetes és nem is új jelenség, helyesnek tehát mindenképpen mondható, de talán nem mindig helyénvaló, olykor helyettesíthetjük egyéb, a felsorolt rokon értelmű szavak valamelyikével.
*Az eredeti adás 2018. ápr. 16-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.