Elérhetőség

Manapság egyre inkább elérhetőségünk van, s nem egyszerűen címünk, telefonszámunk. Magam ugyan még nem találkoztam olyannal, aki ezt kifogásolta volna, de hogy szép számmal akadhatnak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Grétsy László is foglalkozik vele Anyanyelvünk tájain című kötetecskéjében, ilyenformán:

A kérdés, azaz inkább panasz, amelyre a következőkben válaszolok, a világ egy másik, távoli részéből, az USA-beli Ohio államból érkezett. Feladója egy ott élő, de anyanyelvét szerető magyar, aki az újabban minduntalan hallható és olvasható elérhetőség szó helyessége vagy helytelensége felől érdeklődik, s ebbeli kételyeire szeretne tőlem választ kapni. Egyébként korántsem ő az első, aki „nemtetszőleg” figyelt fel erre a szóra, azaz nehézkesnek, nyakatekertnek érzi. Telefonon egy jeles művészünk is felhívott pár éve azzal, hogy marasztaljam már el valahol ezt a „borzalmas” új szót, mármint az elérhetőséget. Elismerem: mindazoknak, akik ilyen vagy olyan okból nem tetszik ez a szó, nagyon is jó a nyelvérzékük, mert azt súgja, jelzi nekik, hogy ezzel a szóval valami nincs rendben, hiszen nem szoktuk használni.

No igen, korábban valóban nem használtuk, mert nem volt rá szükségünk. Ez a magyarázata annak, hogy még a legújabb értelmező szótárban sincs benne. De mióta – hat, nyolc vagy tíz év óta – egyre több embernek négy-öt vagy akár még több olyan címe, hívószáma vagy egyéb jelkódja van, amelyben, illetve amelynek segítségével szinte bármikor elérhetjük (lakáscíme, lakás- és munkahelyi telefonja, mobilszáma, faxszáma, üzenetrögzítője, villámpostacíme stb.), s ezeket rendelkezésünkre is bocsátja, sőt bizonyos fokig még divat is ezek felsorolása, megjelölésükre nemigen találhat jobb szót, szóalakot, mint ez, mégpedig így többes számban: elérhetőségeim.

Hogy ez nehézkes, nyakatekert volna? Ugyan miért is volna az? Akkor a közérthetőség, munkalehetőség szót legalább ilyen mértékben nehézkesnek kellene tekintenünk, mégsem tesszük, mert nem érezzük annak. Hogy magyartalan volna? Dehogy is az! Éppen nyelvünk tömörségének egyik kifejező példája ez a szóalak. Igen, tömörségének, amelyről jeles írónk és esszéistánk, Németh László A magyar nyelv ereje s gyengéi című tanulmányában történetesen így írt: „Ha az ember a magyar nyelv erejére gondol, alig juthat más eszébe, mint a tömörsége.” S még ezt is hozzáteszi: „A magyar nyelv ezt a tömörséget elsősorban az igéjének köszönheti.”

Mindössze arról van szó, hogy az új keletkezésű szavak általában szokatlanok azoknak, akik még nem ismerik őket. Én azonban nyelvészként még örülök is ennek a szónak, mert szükség van rá, s mert tudom, hogy előbb-utóbb könnyen hozzászokunk. A még bizonytalanoknak pedig Kazinczy egyik epigrammájának erre a szintén rendkívül tömör, de a lényeget kiválóan érzékeltető sorára hívom fel a figyelmét: „Az új, ha új is, jó, ha jó.”

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017., 19-20. old.

Az eredeti adás 2018. június 25-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.