Muszájtott

Nyelvünk, azaz hogy mi, használói, gyakran teremtünk olyan szavakat, amelyek furcsán, idegenül hangzanak. Ezek némelyike végül meghonosodik a nyelvben, minden furcsasága ellenére, mások megmaradnak a személyes használat szintjén. Ez utóbbival persze csínján kell bánnunk, ha nyilvános közegben közlünk valamit. No, de lássuk, mit szólt egy ilyen furcsa szóhoz Grétsy László. Olvasói levélből idéz.

„Azt már megszoktam [írja az olvasó], hogy a kell, szükséges helyett mindenki folyton csak az idegen muszáj szót használja, de amit nemrégiben a tévében hallottam, az mindenen túltett. Ezt mondta egy idősebb nő: »Még valamilyen hivatalba is muszájtott elmennem.« Ugye, ezzel már nem kell megbarátkoznom?”

Nem, persze, hogy nem. Ez inkább csak a nyelvjárási beszédben fordul elő, s ott sem gyakori. Ez olyan duplázós forma, mint az őt (láttam) helyett az őtet, amely a 19. században még a szépirodalomban is elég gyakori volt, de ma már csak a népies nyelvhasználatban bukkan fel néha-néha. Annak pedig örülök, hogy olvasók magához a muszáj szóhoz már hozzászokott. Ez ugyanis, bár csakugyan idegen eredetű, már több mint két évszázada él nálunk, s alakjában is hozzá idomult nyelvünkhöz, jelentése pedig nem egészen azonos a helyette ajánlott kell, szükséges stb. szavakéval. Hogy ezt ne csupán én, a nyelvész mondjam, idézem a múlt század egyik jeles költőjét, Füst Milánt, aki arra a hozzá intézett kérdésre, hogy miért használja műveiben nem is egyszer a muszáj szót, így válaszolt:

„Mert szükségem van rá. A német muss sein átmagyarítva energikusabb értelmet nyert, mint a kell – amit a muszájjal fejezek ki, azt a kell szóval nem tudom kifejezni. – Ezt muszáj megtenned – ez hangsúlyosabb, erősebb mint az, hogy: – Ezt meg kell tenned.”

Füst Milánnak tökéletesen igaza van. Szavaihoz azt tehetem hozzá, hogy a muszáj ezt a parancsoló súlyát alighanem azért szerezte, mert a szót a magyar nép az osztrák katonai nyelvből vette át, s a nép nyelvéből terjedt el a 19. század első felétől az irodalomban és a sajtóban is. Szinte minden írónk élt vele: Arany, Jókai, Mikszáth, Móra, Krúdy, Ady, József Attila stb.

Az azonban kétségtelen, hogy nem mindenfajta használata vált a köznyelv részévé is. Állítmányként, illetve állítmány névszói részeként, valamint főnévi, sőt esetleg melléknévi használatban általában kifogástalan: muszáj dolgozni, muszáj volt sietnünk, csak muszájból [azaz kényszerűségből] mentem el, nagy úr a muszáj, „A fortélyosság muszáj mesterség” (Ady Endre) stb. Igeként ragozva (muszájjon, muszájna) kissé népies vagy bizalmas ízű, 1. és 2. személyre vonatkoztatva (muszájtam, muszáj voltál? stb.) még inkább az, határozószóként, ’valószínűleg’ értelemben pedig (pl. „Muszaj valahun jég esëtt, mert nagyon hideg van” – idézet az Új magyar tájszótárból) csak a nyelvjárásokban való.

Grétsy László: Anyanyevlünk tájain. Bp., Tinta, 2017., 176-177. old.

A muszájtott is csak oda.

Az eredeti adás 2019. februrá 25-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.