Elveszett szavak

Ha már napok óta a szleng és ifjúsági nyelv a téma, ejtsünk néhány szót egypár elvesztett szavunkról is. Grétsy Lászlót idézem:

Hosszú évek óta írom már anyanyelvünk minél alaposabb megismertetésére és megszerettetésére törekvő cikkeimet, de talán még egyszer sem szóltam arról, hogy a nyelv örökös változása nemcsak gyarapodást, gazdagodást jelent, hanem veszteségekkel is jár. Ez kétségbevonhatatlan tény. „Az élet mellett ott van a halál” – mondta Lucifer is Madách örökbecsű tragédiájának első színében. Azt azonban meggyőződéssel állíthatom, hogy szókincsünk új elemekkel való gazdagodása sokkal nagyobb fokú gyarapodást jelent, mint amekkora veszteséget, szegényedést az a tény, hogy több-kevesebb szavunk az idők folyamán különböző okokból csakugyan kihull a rostán. E kis írásomban pusztán az érdekesség kedvéért arra mutatok be példákat, hogy az örökös harcnak, forrongásnak, íme, vannak áldozatai is. Következzék egy kis példatár!

Aggnő. Eleink az idős asszonyokat nevezték így. Még egy-két évszázada is felbukkant. Bartók Lajos 1879-ben megjelent, „Rugott csillagok – Humoros költemények” című kötetéből, íme, néhány ezt igazoló sor: „Van nekem egy öreg gazdasszonyom, / A bibliai Sárával rokon, /  Szegény aggnő, ez mos rám, főz, seper”. Ballagi Mór 1873-ban megjelent szótárában még szerepel ’öreg, vén asszony’ jelentésben, azóta már sehol. De kár érte? Aligha.

Babug. Az 1869–1871 között megjelent Czuczor–Fogarasi-féle hatkötetes szótár így értelmezi: ’babhoz némileg hasonló csecsbimbó vagy tőgy’, Történeti-etimológiai szótárunk azonban határozottan állítja, hogy a bab szóból való származtatása téves. Akár összefügg a babbal, akár nem, a szó a 20. századra csendesen kimúlt.

Badár. Szavunk, amely valószínűleg egy ’éber élénk’ jelentésű szláv szóra megy vissza, a 15. századtól élt nyelvünkben. Főbb megfelelő: szép, tetszetős, nyalka, szemrevaló, csinos, bájos. Köznyelvünkből már kihullott, de családnévként mindmáig él.

Csepőte. Jelentése: ’bokros, cserjés, harasztos hely’. Márkus István Törökországi képek című 1877-ben megjelent munkájából idézek rá egy példát A magyar nyelv nagyszótára nyomán: „Egy széles csapatnyom visz a dombgerinceken végig, szőllőkön, csepőtén, ligeteken keresztül.” Értelmező szótárunk ’bokros hely’ jelentésben még közli, de jelezve, hogy főleg táji jellegű szó.

Terveztem, hogy folytatom a sort daku ’télikabát’, ebag ’kór’, faris ’csataló’, gyápol ’korhol’ és számos más elveszített szavunkkal egész a ’sűrű tömött’ jelentésű zok melléknévig, de remélem, hogy ezek helyhiány miatti kényszerű elhagyását olvasóim azért – egy teljesen más eredetű zok szó segítségével kifejezve – nem veszik tőlem zokon.

Grétsy László: Anyanyelvünk tájain. Bp., Tinta, 2017. 196-197. old.

Az eredeti adás 2019. április 9-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.