A Szóköz podcast fejléce

Néhány

Azt hinnénk – írja Molnár Cecília Sarolta a nyelv és Tudomány oldalon, a nyest.hu-n –, a felnőttek jobban értenek a logikához, mint a gyerekek. A kísérletes nyelvészeti kutatások azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítják: a gyerekek inkább hajlamosak ragaszkodni a logikához, mint a felnőttek. Na de hogy lehetséges ez? Honnan tudják a logikát? És a felnőttek miért felejtik el? – a mai Szóközből kiderül, a pragmatika, azaz a nyelvhasználattal foglalkozó nyelvészeti terület egyik klasszikus problémájára készült kísérletet mutatunk be.

Mit jelent az, hogy néhány túrórudi?

Tegyük fel, hogy hazaérve túrórudit szeretnének enni. Valamelyik családtagunk pedig ezt mondja erre: „Megettem néhány túrórudit a hűtőből”. Ön benyúlna a hűtőbe, hogy kivegyen egyet saját magának is? – A nyest.hu szerint legtöbben jó eséllyel arra következtetnénk, hogy az adott helyzetben még azért maradt túrórudi másnak is, azaz, hogy nem ették meg az összes túrórudit, ami a hűtőben volt. De képzeljük el azt a helyzetet, amikor eleve csak néhány, mondjuk három túrórudi van a hűtőben. Ha ebben a helyzetben azt mondom, hogy „Megettem néhány rudit a hűtőből”, akkor ez akár – szó szerint véve, logikailag – igaz lehet abban az esetben is, ha mindhármat (azaz az összeset) megettem. Zavarba ejtő, ugye? Miért van mégis az, hogy ha azt mondom: „Megettem néhány túrórudit a hűtőből”, a legtöbben nem úgy fogják érteni, hogy nem maradt a hűtőben több rudi, sőt nem is fognak erre az eshetőségre gondolni?

Pedig ha a kifejezéseket tartalmazó mondatok logikai összefüggéseit nézzük, a következőt látjuk: Ha igaz az, hogy „Megettem az összes rudit”, mindig igaz az is, hogy „Megettem néhány rudit”. (De fordítva már nem igaz.) Azaz a formális logika szabályai szerint nem hazudnék abban az esetben sem, amikor az összes rudi elfogyasztása után azt mondanám: „Megettem néhány rudit.” Ebben a helyzetben azonban mégsem mondjuk ezt soha, hacsak nem szándékosan félre akarjuk vezetni a beszélgetőpartnereinket. De hogy lehetséges ez?

A furcsaság magyarázata az, hogy a fenti esetben nem a néhány kifejezés szó szerinti jelentéséhez (’egynél több’) ragaszkodunk az értelmezéskor, hanem az adott beszédhelyzetből és beszélgetésekre jellemző általános szabályszerűségekből következtetünk, és úgy értjük, hogy ’egynél több, de nem az összes’. Így gondolkodunk: ha az illető megette volna az összes rudit, ami a hűtőben volt, hát biztosan azt mondta volna: „Megettem az összes rudit a hűtőből”, hiszen így több információt adna. Így, ha néhány-at mond, akkor tuti biztos, hogy nem az összeset ette meg. Úgy tűnik viszont, hogy a gyerekek valóban logikusabbak, mint a felnőttek. Ennek pedig feltehetően az az oka, hogy jobban ragaszkodnak a néhány szó szerinti értelmezéséhez (’legalább egy’), mivel a pragmatikai jelentést (’legalább egy, de nem mind’) csak később sajátítják el.

Az eredeti adás 2019. április 10-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.